Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Ilyenek lesznek az új K&H bankkártyák


Ilyenek lesznek az új K&H bankkártyák

Eldőlt, hogyan fognak kinézni a K&H bankkártyái a jövőben, miután lezárult a pénzintézet bankkártyatervező pályázata.

A bank külső és belső piackutatás segítségével 79 pályamunkából választotta ki Magyarosi Dóra egyetemi hallgató terveit. A kiválasztott pályázó 500 ezer forint nyereményt kap, tervei ügyfelek százezreihez jutnak el.

„A piackutatáson egyértelműen kiderült, hogy a győztes koncepció bankkártyáit szívesen használnák mindennapjaikban a megkérdezettek. A kártyaképeket egy dinamikus, energikus, fiatalos bank kártyáiként jellemezte a több ezer válaszadó, ráadásul összességében is azt mondták róluk, hogy illenek a K&H márkához. Mindezek az érvek megerősítettek minket abban, hogy a kutatásra küldött koncepciók közül ez a pályamű az, amit választanunk kell a jövő K&H-s bankkártyáinak” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Magyarosi Dóra tervei érdekesen alkalmazták a geometriai formákat. A tervező elmondta, hogy a koncepciójának fő iránya a fiatalos lendület, amelyre reflektál a grafikákban domináló hullámvonal. A meghatározó szín a kék, amit a meleg árnyalatú narancssárga szín old fel. Központi szerepben a kör áll, mely tökéletességet, nyugalmat és precizitást sugall. A terveken megjelenik még a nyíl is, pontháló kitöltéssel, színátmenettel, vagy éppen három dimenziós térháló elemeként.

 

 

 

Százezrekhez jut el

A K&H felhívására 69-en küldtek be összesen 79 pályázatot. Ebből 40 felelt meg maradéktalanul a feltételeknek, a bank zsűrije azonban szeretett volna minél több pályaműből választani, ezért megnézték az összes beérkezett anyagot.

Ezt követően a reprezentativitás érdekében egy széleskörű, saját és versenytárs banki ügyfeleket, dolgozókat, illetve azok szegmenseit is tartalmazó mintán végzett piackutatás segítségével választották ki a győztest, aki 500 ezer forintos pénzjutalmat kap, illetve alkotásai széles körben válhatnak ismertté. A győztes bankkártyaterv alapján kibocsátandó plasztikok ugyanis ügyfelek százezreihez jutnak el a jövőben.

A nyertes a Szent István Egyetem hallgatója.

A K&H lakossági ügyfelei szeptemberig közel 56 millió alkalommal fizettek bankkártyájukkal, összesen közel 388 milliárd forint értékben.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük