Így változik a cafeteria 2019-ben: még a táppénzre is hatással lehet

cafeteria_mti
A szakértők szerint 2019-ben az alacsonyabb alap miatt egyes bértől függő juttatások, például a táppénz költségei is csökkenthetőek.

A SZÉP-kártya mellett jövőre várhatóan a már bérhez hasonlóan adózó Erzsébet-utalvány, valamint a lakáscélú és utazási támogatások lesznek a leggyakrabban választott cafeteria-juttatások. Így a munkáltatók által kínált legnépszerűbb cafeteria-elemek jövőre is elérhetők maradhatnak – közölte a BDO Magyarország az MTI-vel. Tapasztalataik azt mutatják, hogy a hazai vállalatok többsége még kivár, mielőtt kialakítaná végleges jövő évi cafeteria-rendszerét.

Az előzetes tervekből az szűrhető le, hogy a cégek túlnyomó többsége a munkaerőért folytatott jelenlegi versenyben nem kívánja megszüntetni az eddig kínált cafeteria-elemeket, sőt, többségük keresi annak lehetőségét, hogy a juttatások nettó értékét is sikerüljön megtartaniuk 2019-re.

Jövőre még népszerűbb lehet a SZÉP-kártya

A BDO szolgáltatását igénybe vevő vállalatok ezer dolgozójának mintája alapján készített elemzés szerint idén a cafeteria-juttatások értékének 38%-át a SZÉP-kártya valamelyik alszámlája, 20%-át a pénzkifizetés, 9-9%-át az Erzsébet-utalvány, illetve a lakáscélú támogatás tette ki. Ezt követte az önkéntes nyugdíjpénztári – 7% -, illetve az egészségpénztári – 6% – díjfizetés, az összes többi elem a juttatások 11%-án osztozott.

A közlemény idézi Makár Andreát, a BDO Magyarország vezető cafeteria-tanácsadóját, aki elmondta: jövőre a SZÉP-kártyához kapcsolódó juttatások értékbeli aránya biztosan tovább nő, ugyanakkor az összes kifizetés 50%-a alatt marad a mértéke. A jövő évi tervezett adóváltozások alapján ugyanis 2019-ben szinte kizárólag a SZÉP-kártya adható majd kedvező adózás mellett.

Makár Andrea szerint az alacsonyabb keresetű munkavállalók az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják. Az Erzsébet-utalvány – bár közterhei 41-ről 82%-ra nőnek – a SZÉP-kártya után továbbra is népszerű cafeteria-juttatás maradhat. Emellett a készpénzfizetés is sok helyen megmaradhat különálló juttatásnak, egyúttal a lakhatási és utazási juttatások mértéke is számottevő lehet.

Könnyítések 2019-re

A szakértő megjegyezte, hogy, bár adózási szempontból ezeket az elemeket már értelmetlen a bértől elkülönítve kezelni, motivációs hatásuk így hatékonyabban érvényesülhet. Emellett az alacsonyabb alap miatt egyes bértől függő juttatások, például a táppénz költségei is csökkenthetőek. Nem változik az óvodai-bölcsődei költségeket finanszírozó támogatás adómentessége: további könnyítés 2019-re, hogy nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló nevére szóló számla alapján is összeghatár nélkül kifizetheti a munkáltató a felmerülő költségeket.

Idén a teljes cafeteria-juttatásoknak mindössze néhány százalékát fordították kockázati biztosításokra, ebbe a körbe az élet-, baleset- és egészségbiztosítások tartoznak. A jövő évben átmenetileg fel is értékelődhet e biztosítások súlya a cafeteria-juttatások körében, ugyanis a még 2018-ban megkötött szerződések alapján történő díjfizetések jövőre is adómentesek maradhatnak a minimálbér 30%-áig – közölte a BDO.

A BDO globálisan az egyik legnagyobb, 162 országban, több mint 1500 irodával jelen lévő könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat, munkatársainak száma 2017-ben több mint 73 ezer volt, és a csoport árbevétele az előző pénzügyi évben elérte a 8,1 milliárd amerikai dollárt.

MTI

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!