Filep sandor vasarosnamenyi autopalya

Vásárosnamény – A Vásárosnaményiak és a Beregiek örömére elérte az autópálya a Bereg szívét, kezdte mondatait Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere, akit a térségben most épülő M3-as autopálya tervezett nyomvonaláról és elkerülő utjairól kérdeztünk. Az élet nem állt meg! Az autópálya megy tovább, amely a tervek szerint Beregdaróc, illetve Beregsurány irányába menne tovább, míg annak folytatása az M34-es Záhony felé folytatódna – kezdte gondolatait a város első embere. Pozitív dolognak tartotta ezen útszakaszok folytatását, hiszen a már eddig kiépített szakasz által is jelentős gazdasági fellendülést hozhat a város számára, mely által élhetőbb város alakulhat ki. A tervezett útszakasz egyenlőre kétszer egy sávos lesz majd, mely jól kivehető a közelmúltban megjelent kormányhatározatból, a későbbiekben bővíteni is lehet majd, melyet idővel kétszer két sávossá lehet fejleszteni. A nyílt közbeszerzést kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. leírása szerint a nyomvonal keresztezi majd a Tiszát is, így köztes megoldást találtak erre a szakemberek. Továbbá elmondta, hogy számos önkormányzati kezdeményezés szolgált már arra, hogy a város tehermentesítve és biztonságosabbá téve elkerülőút létesüljön a város körül, melyet a mostani továbbépítés felülír majd, mely által okafogyottá vált egy újabb 3-3,5 milliárdos beruházás. Összegezve tehát a kamion és teherforgalom csökkentése a városban megoldhódhat. Az előzetes tervekkel a Megyei közgyűlés is foglalkozott a mostani ülésen, ahol négy tervezett szakaszon folytatódhat az építkezés, melyet jelentősen befolyásolnak a most is zajló környezetvédelmi vizsgálatok és régészeti ásatások. Ennek ellenére ami biztos, hogy Vásárosnaményon túl megy és két csomópont is létesül az ilki úton és Kisvarsánynál, ami azt eredményezi, hogy a leágazásoknak hála a város nyugati irányból elkerülhetővé válik. Végezetül kitért a Gergelyiugornyát elkerülő rövidebb útszakasz megépítésére is, mellyel a városrészt kikerülve közvetlenül csatlakozna a tervezett M3-as autópálya szakaszához, így a keleti részről is tehermentesítve lenne a Bereg szíve.
További részletek és a tervezett útvonalak a videóban:

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!