Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Idősek Napja: Fergeteges buli a vásárosnaményi Idősek Otthonában


idosek-napja-fergeteges-buli-a-vasarosnamenyi-idosek-otthonaban

Vásárosnamény – Az Idősek napja az idős emberekről, az Ő tiszteletükről szól. Tiszteletük magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket. Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal összegyűlnek a vásárosnaményi Idősek Otthonában azért, hogy kifejezzék az ott dolgozók és a város vezetői hálájukat, tiszteletüket, megbecsülésüket és szeretetüket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztük töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. A Szeretet napján Koncz Edina, az intézmény igazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében elmondta, hogy már tavaly is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, aminek nagyon örültek, hiszen a céljuk az, hogy jól érezzék magukat, beszélgessenek, mulassanak az ott lakók és a meghívottak. Ahogy fogalmazott ez az Ő délutánjuk, amikor azért jönnek össze, hogy kifejezzék  hálájukat, megbecsülésüket és szeretetüket irántuk, hiszen hosszú élet munkáját és tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Kitért arra is, hogy minden évben igyekeznek újabb és újabb lehetőségekkel bővíteni az ellátást és a lakóik mindennapjainak kényelmesebbé tételét. Továbbá megtudhattuk, hogy intézményük által nyújtott szolgáltatások iránt kimagasló az igény. Az idősek otthona várólistáján jelenleg is 56 fő várja az elhelyezést. Házi segítségnyújtásban jelenleg 68 fő számára nyújtanak gondozást saját otthonukban és a jelentkezők száma itt is folyamatos. Nappali ellátásban 20 fő, étkeztetésben jelenleg 100 fő részesül a városban kedvezményes ebédben. Új és korszerű gondozási formában a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban Vásárosnaményban és a társult településeken 91 fő számára biztosítják a lakásból hívható segítséget a nap 24 óráján keresztül.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1132376866851371/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

Köszöntőjét Filep Sándor Vásárosnamény Város polgármesterének köszöntője követett, aki az idősek tiszteletéről és a gyermekkorából is jól ismert benntlakók által megélt szép pillanatairól beszélt. Kifejezte háláját és megköszönte, hogy a most ünneplésre kerülő szeniorok mennyi mindent hozzátettek a város és az itt élő emberek személyiségének kialakulásához és a fejlődéséhez. Beszédét dr. Pótor Imre református lelkész szavai követtek, aki Istentisztelet jegyében köszöntötte a megjelenteket és hálaadó imával kívánt még sok szép évet az ünnepelteknek. Az Idősek Napja alkalmából a rendezvényen tiszteletét tette még dr. Pótor Imréné tiszteletes asszony, dr. Balázsy Erzsébet alpolgármester, dr. Szilágyi Péter jegyző, Feketéné dr. Lázár Emese aljegyző, Demó István görögkatolikus parókus, Kiss András tanyagondnok is. A köszöntőket követően az intézmény dolgozói egy szál rózsaszín szegfűvel köszönték meg minden ünnepeltnek a részvételt. Az ünnepség további részében a Csarodáról érkező Kiss Zenekar biztosította a vidámságot és a jó hangulatot, ahol a dolgozók illetve az ünnepeltek korukat meghazuttolva perdültek közösen táncra. A fergetes buli közben az asztalon mindenféle földi finomság várta az ünnepelteket és a vendéket, ahol többek között kapros lángos, minyon, túrós-, mákos- és meggyes rétes is fokozta a gasztronómiai ízélményt.

[slideshow_deploy id=’112803′]

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük