Hozd magaddal szüleid - Együtt sportoltak diákok, szülők és tanárok Vásárosnamény (50)

Vásárosnamény – Napjainkban a sportnak, elsősorban a tömeg- és szabadidősportnak, Magyarországon így a Beregben is pedagógiai és egészségügyi szempontból egyaránt kiemelt szerepe van. Egy nemzet jövőjét az ifjak, a gyermekek adják. Nemcsak a számuk, de az egészségük, a „fittségük” is nagyon fontos. Ennek az alapja pedig a mozgás, és a sport szeretete. Napjainkban, a gyerekek túl sok időt töltenek a számítógép, vagy a játékgépek előtt ülve. Egyre több az elhízott gyermek, akiknél már nagyon korán súlyos és krónikus betegségek alakulnak ki. A mai gyerekek és felnőttek tragikusan keveset sportolnak intézményes kereteken belül és kívül egyaránt, rossz fizikális, egészségügyi állapotban vannak, rengeteg az agresszív, káros szenvedélyekkel élő kallódó gyerek, tinédzser, depressziós felnőtt, a statisztikákban nyerő helyeket vívunk ki ezekben a negatív „rangsorokban”. És szintén tény, hogy „a társadalom krónikus mozgáshiánya, illetve katasztrofális életmódja alapvetően nem csak anyagi, hanem főként szemléletbeli hiányosságokra vezethető vissza. A sport pozitív tulajdonságai nem csak a testre, hanem a lélekre és a szellemre is hatnak, a rendszeres mozgás számos, szinte azonnal érezhető pozitív változást idéz elő a szervezetben, s ha életünk természetes részévé válik, akkor nyilvánvalóan preventív hatása is van. Ezen szemléleten kíván javítani minden évben a vásárosnaményi Eötvös József Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola, az immár hagyományosan megrendezésre kerülő, Hozd magaddal a szüleidet elnevezésű sportnappal.  A rendezvényt az intézmény igazgatója, Szabó Zoltán nyitotta meg, melyet a feladatok bemutatása követett. A Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő eseményen minden korcsoport képviseltette magát,a rendezvény nevéhez méltóan, szüleik hathatós segítségével. A nyolc állomásból álló próbatétel során a lényeg az volt, hogy a gyerekek, szülők és tanárok próbáljanak ki minél több sportot, együtt közösen egy mókás,vidámságban töltött gazdag délelőtt folyamán. A kisebb korosztály számára ügyességi versenyeket, stafétákat szerveztek, amelyben részt vettek a szülők is. A kisdiákokat változatos próbák várták: egyensúlyozás, ügyességi gyakorlatok, zsákba futás, célba dobás, ,,hegymászás,,. A feladatok között egyéni, páros gyakorlatok, és teljes csapatban megoldható feladatok is voltak. A nap végére a rendezvény elérte a célját, hiszen a test és a lélek edzése mellett élménydús, örömteli együttlét alakult ki szülők, tanárok és diákok között egyaránt. Lehetőséget teremtve arra, hogy a tanárok, szülők, diákok új oldalukról ismerjék meg egymást, közvetlenebb, emberközelibb kapcsolat alakuljon ki köztük. A rendezvény sikere bizonyítéka annak, hogy a vásárosnaményi Eötvös József Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és vezetői elkötelezett hívei a helyi- és a beregi sportnak és annak szeretetének kialakításában itt a Beregben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!