Közzétette - Kategória - Nyíregyháza, Nyírség hírei, Regionális hírek, Rendezvények, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Hit, remény, szeretet határon innen és túlról: vers- és prózamondó verseny megyénkben


vers- és prózamondó verseny

Hit, remény, szeretet címmel rendeztek vers- és prózamondó versenyt a Bencs Villában. A megmérettetésre közel ötven iskolás nevezett Magyarországról és határainkon túli területekről.

A versenyre 48 tanuló jelentkezett. Nemcsak Nyíregyházáról és környékéről érkeztek tehetségüket megmutatni kívánó tanulók, hanem szép számmal jöttek Kárpátaljáról és Erdélyből is. Sokan rutinos előadóként álltak a zsűri elé.

Jakab Dániel, kárpátaljai tanuló arról beszélt, megpróbálta átadni versének az értelmét, azt, hogy mi a szeretet. A versenyző fiú azt mondta, jó érzésekkel állt színpadra, hiszen nagyon szeret szerepelni.

A háromtagú zsűrinek nem volt könnyű dolga. Az előadások alatt több szempontot is figyelembe vettek. Horváth Sebestyén Sándor színművész, a zsűri elnöke kifejtette, a versválasztás az, ami nagyon fontos. A színművész hozzátette, ez sokszor nem is a diák döntése, hanem a felkészítő tanáré. Mindezeken túl a zsűri elnökének az is szempont volt a választásnál, hogy van-e közlendője annak, aki verset vagy prózát mond, és azt hogyan tudja megmutatni.

A Hit, remény, szeretet vers- és prózamondó versenyen a zsűri három kategóriában osztott ki összesen 16 díjat.
A legkisebbek versenyében harmadik lett Grajczarik Adél, második Bodnár Boglárka, első pedig Újvári Marcell. A zsűri a különdíjat Orosz Róbertnek adományozta. Középső kategóriában a harmadik Oroszi József Álmos, a második Katona Márton, míg első Jakab Dániel lett. A különdíjat Tarczy Panna kapta.

A legnagyobbak versenyében minden kategóriában két díjazott volt. Harmadik helyen végzett Fröhlich Ella és Varga Patrícia. Második lett Hegyes Boglárka és Majoros Alexandra, míg az első helyezést Komonyi Arnold és Farkas Fanni érte el. Különdíjasok: Óbis Kinga Anasztázia és Illés Nikoletta.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük