sarkanyhajo roadshow gergelyiugornya

Happy-hét A víz világnapját ünnepelte a vásárosnaményi Hétszínvirág Óvoda

Vásárosnamény – A Bereg szívében tevékenykedő Hétszínvirág Óvoda vezetősége és munkatársai, az év minden szakában nagy hangsúlyt fektetnek, az óvodában zajló környezettudatos életmód kialakítására. A Víz Világnapját az intézmény minden évben kiemelten fontosnak tarja, és hiszik, hogy már ilyen kicsi korban meg kell tanítani a gyermekeknek a víz fontosságát, értékét.

A Víz világnapjának megünneplése, szerves részét képezte az immár tízedik alkalommal, március 18-22 között megrendezésre kerülő, a magyarországi vízfogyasztás népszerűsítéseként a fiataloknak szóló Happy-hét programnak, melyhez az idén a beregi óvoda is csatlakozott. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet által életre hívott Happy-hét, országosan is nagy népszerűségnek örvend, hiszen több száz iskola és óvoda csatlakozott idén is. Az ENSZ közgyűlése által, 1994 óta világnappá nyilvánított emléknap okán, az óvoda minden csoportjában a gyerekek egy egész héten át ismerkedhettek a víz hasznosításának lehetőségével, a takarékos víz felhasználásról, a víz fontosságáról és annak védelméről. A pénteken megtartott rendezvény az intézmény udvarán került lebonyolításra, ahol minden csoport változatos, és érdekes tevékenységet biztosítottak az óvoda munkatársai. A játékokkal, ügyességi feladatokkal tarkított program során próbálták meg érzékeltetni azt, hogy a víz minden területen nélkülözhetetlen. Igyekeztek, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelően, minél több tapasztalatot szerezzenek a vízzel kapcsolatban. Az iskola udvarán, az összesen hat állomásból álló, színes programok között aszfaltrajz, papírhajó hajtogatás, buborékfújás, horgászat és két ügyességi akadálypálya várta a gyermekeket. Emellett minden kisgyermek ruházatában megjelent egy kék vízcsepp, ami szimbolizálta a víz jelentőségét. A kreativitást, ügyességet igénylő feladatok, játékos programok mellett a gyerekek, csoportonként rajzokat is készítettek, melyet az óvoda az iskola bejáratánál tett közszemlére.

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!