Amikor a kereszténység terjedni kezdett, érdekes módon nem tiltották be ezeket a pogány ünnepeket. A korai keresztények lehetőség szerint igyekeztek ezekhez igazítani az ókeresztény szokásokat. Így a mindenszentek ünnepét az egykori kelta halottkultusz napjához kapcsolták. Az új keresztény ünnepet 835-ben hivatalosan is elismerte és azóta is november 1-jén tartja az egyház. Később november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánították.
Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, míg a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napján az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő híveket ünnepli. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.
Mindenszentekhez és halottak napjához kötődő népszokások
Sok európai országban, így Magyarországon is az emberek ilyenkor általában meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját. Gyertyákat, mécseseket gyújtanak és virágot visznek. Mivel a krizantém ebben az időszakban nyílik, hazánkban ilyenkor leginkább ezzel a virággal szokták díszíteni a sírokat.
E tradíciók célja eredetileg az volt, hogy a kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába, szívesen maradjanak lakhelyükben és ne kísértsék az élőket. Régen ugyanis a keresztények közül is sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból. Szokás volt ezért, hogy ilyenkor nekik is megterítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy a hazalátogató lelkek eligazodjanak a házban.
Mindenszentek napja, az öröm ünnepe és nem a szomorúságé. Hiszen azokat a szenteket – minden szentet ünnepeljük, akik eljutottak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra, Isten-boldogító színe látására.
Tévedés lenne azt képzelnünk, hogy, csak azok a személyek szentek, akiket Egyházunk hivatalos eljárás során emelt oltárra. Mindenszentek ünnepén különösen azokra emlékezünk, akik neve nem a mi könyveinkbe, hanem az Élet könyvében van feljegyezve.
Az utóbbi évtizedekben felgyorsultak a szentté avatási eljárások. Egyre több olyasvalakit avatnak boldoggá vagy szentté, akiket személyesen ismerhettünk, akikkel találkozhattunk – elég csak II. János Pál pápára vagy Teréz anyára gondolnunk –, akik tehát a kortársaink voltak. A jelenség újnak látszik, valójában azonban az újszövetségi időkre nyúlik vissza. Akkoriban az a tudat éltette a keresztényeket, hogy ők is „meghívott szentek”. A „szent” jelző a Bibliában olykor ténymegállapítás: „Isten szent és kedves választottai” vagyunk mindnyájan (Kol 3,12); máskor pedig felszólítás: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (1Pét 1,16).
Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház, amelyet mi alkotunk. Küzdőnek nevezzük, mert a földi életben küzdünk az ördög cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között, hogy eljussunk az örök boldogságba, ahová a szűk kapun át lehet bejutni. A szentmisében az Oltáriszentség alapító szavainak elbeszélése után az eucharisztikus imádságban így imádkozunk a küzdő Egyházért, s tulajdonképpen saját magunkért: „szent és katolikus Egyházadért (.) tartsd meg békében, őrizd meg egységben, szolgáddal, Ferenc pápánkkal, György főpásztorunkkal, József segédpüspökével, és mindazokkal, akik az egyetemes és apostoli hitet hűségesen őrzik és vallják.”
Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítóhelyen szenvedő lelkek alkotják. Ők az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után Isten Országába jutnak, csak még vezekelniük kell bűneikért. Érettük az eucharisztikus imádságban így imádkozunk: „Kérünk, Urunk, hogy nekik és minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg a boldogságot, a világosságot és a békét a te országodban.”
Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már az örök boldogságba. Az ő közbenjárásukért is imádkozunk az eucharisztikus imádságban: „A szentek közösségében tisztelettel megemlékezünk mindenekelőtt a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, istenünk és Urunk, Jézus Krisztus édesanyjáról, apostolaidról, vértanúidról és minden szentedről. Az ő érdemeikért és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat.”
Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítóhely ideig tartó büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak. A megdicsőült Egyház pedig – a szentek – közbenjárnak értünk.
A mai nap az öröm, az ünneplés napja. Hiszen azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök boldogságra a Krisztus által meghirdetett tanítással, s egyáltalán azt hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk.
Így hát Mindenszentekkor ünnepeljük, a szentéletű nagymamákat, a családjukért minden áldozatot vállaló édesapákat és édesanyákat, a hivatásuknak élő időseket, a bátor és tanúságtevő fiatalokat, az ártatlan gyermekeket, akiket az Úr korán magához vett, de nem azért, hogy megfosszon tőlük bennünket, hanem hogy még mélyebbé és termékenyebbé tegye a velük való közösséget.
Tehát Mindenszentek napja: a földi életből elköltözött szüleink, testvéreink, barátaink, ismerőseink ünnepe, azoké, akik üdvözültek (s nemcsak a szentté avatottaké, akiknek nevei ott van a katolikus falinaptárban), akik már a mennyországba jutottak. Sőt a saját – reménybeli – ünnepünk is, mert mindnyájan arra vágyunk, hogy egykor a Mindenszentek seregében éljünk a mennyben, és színről színre láthassuk az Atyát, aki teremtett bennünket, a Fiút, aki annyira szeretett minket, hogy életét áldozta érettünk s a Szentlelket, aki azért áradt ki, hogy Istenhez vezessen minket.
Igen, ahhoz, hogy eljussunk az Isten örök Országába, boldogító színe látására: szentnek kell lennünk.
Meghökkentő ez: pont én legyek szent? Úgy gondoljuk, hogy az életszentség a papoknak, szerzeteseknek és az apácáknak van fenntartva, akik egész életüket Istenre, Isten látványos szolgálatára szentelték. A megkereszteltek többségének, akik a világ dolgaival vannak elfoglalva, ebben nem lehet részük.
Ez egy óriási tévedés. Ugyanis az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van hívva – legyen az pap, tisztviselő vagy egyszerű munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek szentek, hanem a névtelen keresztények milliói is, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket. Hiszen hallottuk a Jelenések könyvéből vett olvasmányban: az üdvözültek szeregének száma megszámlálhatatlan.
De végül is mit jelent szentnek lenni, ki a szent? A szentek a lelki élet, az Isten jelenlétében, vagyis az Istennel megélt élet művészei, s ebben minden keresztény példaképei. Ilyen értelembe véve lámpások ők, akik mutatják az utat Isten felé, beragyogják szeretetükkel, helytállásukkal buzdítva a mai keresők, krisztushívők mindennapjait.Ez a szó: szent, voltaképpen nagyon egyszerű és nekünk való dolgot jelent. A Bibliában a „szent” sem kevesebbet, sem többet nem jelent, mint igaz, őszinte embert, aki nem kétszínű, nem képmutató, aki istenfélő, őszintén vallásos, a szent az Újszövetségben pontosan annyit jelent, mint öntudatos keresztény embert.
Szent Pál szenteknek szólítja az egyházközségek tagjait, és Szent Péter azt írja a híveknek első levelében: „Kérlek benneteket, hogy minden viselkedéstekben szentek legyetek”. Vagy Szt. János apostol azt állítja, hogy: „mindenki, aki benne reménykedik – már, mint Istenben -, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is”(1 Jn 3,3). Ezért szögezi le a II. Vatikáni zsinat, hogy: „Minden keresztény meg van híva az életszentségre, az állapotának megfelelő tökéletességre, és ez kötelessége is”. /LG 42e/
Az életszentség tehát olyan állapotot jelent, amelyre minden felnőtté vált kereszténynek el kell jutnia.
Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink, akiknek életútját, s magatartását érdemes követnünk. De ugyanakkor segítőink is, mert Istennél való közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyház tagjait az élet rögös útján, hogy hozzájuk hasonlóan mi is célba jussunk.
Kt. Ma, mindenszentek ünnepén, ha csak egy órára is, de jó megállnunk, megpihenni, és hálát adni Istennek szentjeinkért és köszönetet mondani szentjeinknek, hogy igazi reményt, őszinte biztatást adnak nekünk, ma élő keresztényeknek, hogy itt és most, a szürke hétköznapokban, az élet örömeiben és viharaiban Isten kezébe erősen kapaszkodva szentté lehet válni. És ez az élet értelme. Hogy az üdvösség, Isten Országa számunkra is elérhetővé vált Jézus Krisztus által, a Szentlélekben.
Jó, keresztényként szentjeinket köszönteni jöttünk el misére a mai napon. Igaz, sokszor vannak úgy elénk állítva, mintha ők már készen, szentként indultak volna neki az életnek. Pedig ez hibás gondolat. A valóság az, hogy ők sem születtek szentnek, mint mi sem. Ők is ott kezdték, ahol mi: tele gyarlóságokkal, gyengeségekkel, kísértésekkel, nehézségekkel, küzdelmekkel, s nekik is „csak” azok a lelki eszközök álltak rendelkezésükre, mint nekünk, nevezetesen Isten kegyelme, szeretete, de ők ezt nem pocsékolták el, hanem helyesen kamatoztatták életükben.
A szentek életpéldája aprópénzre váltja számunkra az evangéliumot, hogy igenis mindenkinek, minden helyzetben meg van a szentté válás lehetősége. Rajtam áll, hogy azzá leszek vagy sem. Minden szent élete kiáltja nekünk: „én is voltam, ami te vagy, és te is lehetsz azzá, ami én vagyok!” Ámen.
Mindenszentek ünnepe látszólag éles határt von élők és holtak között: ezen a napon azokat ünnepli az egyház, akik haláluk után Isten örök-boldog szeretetközösségének részesei lettek – függetlenül attól, hogy hivatalosan kanonizálta-e őket az egyház. Ünneplésünk mégis akkor válik teljessé, ha nemcsak rájuk, az égiekre pillantunk, hanem végigtekintünk magunkon, itt a földön (még) életben lévőkön is.
A szentmise szövegei jól tükrözik ezt a kettősséget. Az olvasmány az égre tekint, az üdvözültek világára, az evangéliumban viszont Jézus hozzánk, földön élő emberekhez szól – de a túlvilág távlatával.Az olvasmány a Jelenések könyvének látomását idézi, amely az odaáti létbe – közkeletű szóval: a mennyországba – enged bepillantást: az üdvösségre eljutottak megszámlálhatatlan seregét láttatja velünk. Gyerekes kíváncsiságnak tartjuk, pedig joggal fölmerülhet a kérdés, milyen is ez a „szem nem látta, fül nem hallotta” boldogság, amelyben az üdvözülteknek részük van. Titok fedi azonban a másik kérdést is: kik jutottak be ebbe a boldog közösségbe? Ott vannak-e már, ott lesznek-e majd elhunyt szeretteink, akikért különösen ilyenkor halottak napja táján imádkozunk? S nem utolsó sorban: nekem magamnak van-e reményem rá, hogy egykor én is közéjük kerülhetek? Hasonló kérdésekkel ostromolták Jézust is, ő azonban mindig kitért a válasz elől: egyedül az Atya tudja ezt is.
A szentmise evangéliuma nem is ebbe a csodálatos másik világba enged bepillantást, hanem a mi földi életünkről szól. Jézus egyik leginkább megbotránkoztató kijelentéssorát idézi, amely a „nyolc boldogság” néven vált ismertté. Máté a hegyi beszéd hatalmas tanításgyűjteményébe illeszti be ezeket a szavakat, nem reflektál tehát arra, hogy hallgatói hogyan fogadták az ilyen kijelentéseket: boldogok a lélekben szegények, a szelídek, az irgalmasok, a békességszerzők, a tiszta szívűek, az igazságra szomjazók, sőt – boldogok, akik sírnak, akiket üldöznek az igazságért.
Jézus a hegyi beszédben is, mint annyiszor máskor, értelmezi, kiegészíti és beteljesíti az ószövetségi törvényt. A tízparancsolat mindmáig érvényesen, még az újkorban profanizált formájában is az emberek közti együttélés alapvető szabályait tartalmazza. Jézus mindezt természetesen elfogadja és megerősíti, de túl is lép ezen és egy új, magasabb rendű életstílust mutat be: egyfelől sebezhetőségünket, kielégülést váró vágyainkat, kiszolgáltatottságunkat – másfelől viszont az irgalmasság, az odaadás, az ajándékozás lelkületét. XVI. Benedek pápa szerint valójában Jézus önjellemzésének fogható fel a nyolc boldogság. Azt a jézusi életformát tükrözi, amelynek követésére mindnyájunkat meghívott.
Ez a gondolkodás élesen szembefordul a szokványos emberi gondolkodással, különösen pedig a ma divatos korszellemmel. Napjainkban egymást érik az önérzetünket erősítő, a sikerhez vezető utakat bemutató tréningek. Megtanítanak arra, hogyan lehet sikereket elérni az önérvényesítésre, versenyre berendezkedett világunkban. Ezzel szemben Jézus azt hirdeti, hogy nem az a boldog és jó ember, aki tekintélyesebb, okosabb, ügyesebb, hatalmasabb, gazdagabb a többieknél, aki kész másokon is áttiporni céljainak elérésére. Hanem megfordítva: a Krisztusból élő ember boldogsága és biztonsága azért érinthetetlen és garantált, mert Isten oltalmazó védelme veszi körül, bármi történjék is vele itt a földön.
Ha újra végigolvassuk a boldog mondásokat, láthatjuk: mindegyik mondat két részből áll, s a kijelentés második fele adja meg a boldogság okát: övék a mennyek országa (ez kétszer is elhangzik!), ők Isten fiai, akik meglátják Istent, akik vigasztalást nyernek, akiknek irgalmazni fognak.
Fölvethető a kérdés: nem becsapás-e Jézus ígérgetése, hiszen a nehézségek a jelenben jelentkeznek, a boldogságok pedig csupán a homályos jövő ígéretei. Jézus válasza egyértelmű: már most boldogok vagytok, ha ráléptek erre a jézusi útra. „Ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük” (1Tessz 4,13). Reményben élünk, s ez nemcsak a messzi jövő távlatait világítja meg, hanem mostani, földi életünket is. „Akinek reménye van, az másként él; új életet kapott ajándékba”, írja XVI. Benedek pápa, s hozzáteszi, miben áll ez az egész életünket átjáró „nagy reménység: engem véglegesen szeretnek, és bármi történik velem – engem ez a szeretet vár”. Az igazi remény nem illúzió, hanem a legbiztosabb jövőből meríti erejét: így felszabadít a képzelt vagy valódi fájdalmak alól, képessé tesz arra, hogy bánatunk örömre forduljon, hogy osztozni tudjunk másokkal, hogy együtt érzőek és irgalmasak legyünk mindenkivel. Isten életet ad a benne bízóknak: már most, halálra szánt életünkben, aztán a halálunk óráján, végül a halálunk után. Ha ebben a reményben élünk, szentek leszünk, amint a szentlecke mondja: „Mindenki, aki benne (= az Atyában) reménykedik, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is”.
Mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek napja azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 9. század óta kötelező ünnep. A katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak.
A 20. században a halottak napja előestéje, vigíliája lett. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. E napon ma is szokás a halottak emlékezetére a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe, ott elosztogatják. Ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát gyújtanak otthon. Az Ipoly menti falvakban aki nem tud temetőbe menni, otthon gyújt gyertyát. Régebben figyelték, kinek ég el hamarabb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az hal meg előbb a családban. A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. Jászdózsán miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza is égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték : „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.”
Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda.
Mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán (a magyar nyelvterületen többfelé karácsony éjjelén) a néphit szerint a templomban a halottak miséznek. A hiedelemtörténetek szerint a harangszó vagy világítás nyomán véletlenül a templomba tévedő ember észreveszi, hogy ott a halottak miséznek. Menekülni próbál, de a halottak letépik a ruháját, vagy a hátrahagyott ruhadarabját szaggatják össze. Az illető hamarosan meghal, mert az élőnek nem szabad a holtat meglátnia.
Halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat, odaadjuk avval, hogy a hóttaké.” Ipolyhídvégen (Hont vármegye) halottak napján a közeli rokonság együtt fogyasztotta el az ebédet, majd kimentek a temetőbe és gyertyát gyújtottak az elhunytak tiszteletére.
Ezen a napon tiltották a munkát, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát. Tiltották a mosást, mert attól féltek, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Szlavóniában nem végeztek semmilyen földmunkát, nehogy kelésesek legyenek.
Mi a különbség a halloween, mindenszentek és a halottak napja között?
Október végén, november eleje szinte visszhangzik a Facebook az egyre divatosabb halloweeni jókívánságoktól. Ám az sem ritka, hogy a magyar hagyományok hívei kikelnek ezek ellen, mondván nekünk is van saját ünnepünk: a mindenszentek és halottak napja.
Vita helyett mi inkább megpróbálunk rendet tenni a fejekben. Utánajártunk, mi a különbség a halloween, mindenszentek és a halottak napja között. Megtudhatjátok, pontosan melyik napon és miért tartják ezeket az ünnepeket. Illetve eláruljuk azt is, hogy miért fölösleges civakodni azon, hogy melyiket ünnepeljük.Kevesen gondolnátok, de a nálunk csak pár éve divatos halloween egyáltalán nem új keletű ünnep, a mindenszentek előestéjén tartott halloween a kísértetek és démonok pogány kelta ünnepére, a samhain-ra vezethető vissza.
Pogány kísértetek, töklámpások
A kereszténység terjedésével azonban nem merültek feledésbe a régi pogány hagyományok sem, az évek során pedig e szokások összevegyültek. A mindenszentek napját megelőző este, október 31. lett a halloween, ami az angol „All Hallows Eve”, azaz „mindenszentek előestéje” kifejezés rövidített alakja. Az ünnep eleinte főleg az angolszász területeken terjedt el, de mára már szinte az egész világot meghódította.
Halloweeni hagyományok
Ezen az estén a gyerekek jelmezbe bújva végigjárják a szomszédságot, ahol a Trick or Treat! azaz Csokit vagy csalunk!– kiáltással édességeket kérnek, cserébe azért, hogy ne kövessenek el csínyeket.
A régiek úgy hitték, hogy ezen az éjszakán elvékonyodik a határ az élők és holtak világa között. Ezért, hogy megvédjék magukat az ártó szellemektől, ijesztő jelmezekbe bújtak, és rémisztő arcú töklámpásokat faragtak, amibe egész este égő gyertyát helyeztek.
Az ünnepek eredete
A kelták két évszakra osztották fel az évet. A tél Samhainkor, azaz az október 31-ről november 1-re virradó éjszakán kezdődött, és május 1-ig tartott. Úgy hitték, ilyenkor a napisten Samhain a halál és sötétség istenének fogságába kerül, aki október 31-én éjjel összehívja a halottak szellemeit.
A kelta papok ezért ilyenkor a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be, és a tűz körül táncoltak. November elsején reggel pedig minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak, és ezzel a meleggel űzzék el otthonaikból a gonosz szellemeket.
Honnan ered a töklámpás?
A töklámpás eredete egy régi ír mondából származik, amiben Lámpás Jacknek (angolul: Jack O’Lantern) egy részeges, ám csalafinta naplopónak sikerült rászednie az ördögöt. A pórul járt ördög végül megígérte Jacknek, hogy soha sem fog a pokolra kerülni. Azonban amikor Jack meghalt, a mennybe nem engedték be bűnös élete miatt, az ördög viszont a pokolba sem akarta befogadni, így lelke a menny és a pokol között rekedt. Végül az ördög megszánta Jacket, és egy örökké izzó fadarabot dobott neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Jack az izzó parazsat egy kivájt karórépa belsejébe tette. A legenda szerint lelke azóta is e répa-lámpás fényénél keresi a megnyugvást.
Ezek tehát a halottakra való emlékezés ünnepei. Amit láthatjátok, mind egy ősi ünnepből származik. A halloween, mindenszentek és halottak napja szorosan összekapcsolódó, egymásra épülő ünnepek. Mindhármat különböző, egymás utáni napon tartják, ezért nincs ok vitára, mindhárom ünnep elférhet a naptáratokban.
Október 31. – Halloween
November 1. – Mindenszentek
November 2. – Halottak napja
[slideshow_deploy id=’89541′]
