Hajléktalanként a vásárosnaményi ökumenikus imahéten (5)

Imahetünk mottója: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1Pt.2,9) Krisztus pedig körüljárván MINDENKIVEL jót tett! Ezt szem előtt tartva hajléktalannak öltöztem és a református parókia mellett, az ökumenikus Istentisztelet kezdete előtt megálltam 40 percig. Eközben pedig figyeltem az imahétre érkező emberek reakcióit. Nagy megdöbbenés volt, amikor az Istentisztelet kezdete előtt pár perccel beléptem a református parókiára! A szentbeszédet ezen az estén én mondtam és felfedve kilétem azzal kezdtem gondolataimat, hogy a „legfontosabbat nem tudjátok rólam, és a legfontosabbat nem tudom rólatok.” Ez a mondat pedig emberi kapcsolataink számos területén hordoz igazságokat! Köszönöm református testvéreimnek a kedves fogadtatást! Köszönöm a jelenlévő hívekkel való felemelő imádságos együttlétet és külön köszönöm vendéglátóinknak a szeretetét, melyben részünk lehetett a vacsora alkalmával. Bízom benne, hogy ez a “hajléktalan” sokakat elgondolkodtatott.

Demkó István

parókus

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!