Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az újév Vásárosnaményban

_VN_a bereg szive_fekv_kk teremtorna namény lajkolas
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban
Vásárosnamény – A Bereg legnagyobb téli ünnepsorozatának az ,,Advent Vásárosnaményban,, programsorozatnak utolsó állomásaként a vásárosnaményi születésű, több nemzetközi versenyt megnyerő Gyöngyösi Ivett adott koncertet a Művelődési Központban, a Bereg szívében.
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (1)
A megjelenteket az intézmény igazgatója, Iványi Tamás köszöntötte, aki bemutatta a legtehetségesebb zeneművész pályafutását. A bevezetőből megtudhattuk, hogy fiatal kora ellenére számtalan hazai és nemzetközi zongoraverseny győztese: két alkalommal nyerte el a fődíjat a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen, 2006-ban és 2008-ban. 2010-ben elsöprő fölénnyel első díjas lett a Lions Nemzetközi Zongoraversenyen, valamint elnyerte a Steinway & Sons ‘Young Steinway Artist’ kitüntető címét Hamburgban. 2011 New Talent-je és UNESCO-különdíjasa, negyven ország művészei közül. 2013 júliusban az Egyesült Államokban megrendezett Lancaster Nemzetközi Zongorafesztiválon szerzett első helyezést, majd elnyerte a X. Darmstadti Nemzetközi Chopin Zongoraverseny összes díját. Junior Prima díjat kapott 2012-ben, 2014-ben kategóriájában megnyerte a Virtuózok című televíziós tehetségkutatót.
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (8)
Az Újévi koncertet adó művésznő ezúttal rendhagyó módon, nem egyedül érkezett, ugyanis vendége a szintén zseniális ujakkal megáldott Váradi László volt.
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (7)
Sokrétű koncertjük során számos érzelmes illetve lelkünkig hatoló zene csendült fel, melyet a egy-egy mű végén  a közönség hangos tapssal jutalmazott. 
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (6)
A művészek koncertjük során nem csak szólóban, hanem négykezes zongorajátékukkal is elkápráztatták a népes számú hallgatóságot

Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (5)
A koncert végén a város első ember, Filep Sándor és a térség országgyűlési képviselője, dr. Tilki Attila köszöntötte a feledhetetlen koncert adó zseniális művészeket.
elvalaszto 4
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (4)
A hagyományokhoz híven, idén is újévi köszöntő hangzott el, mely ezúttal is rendhagyó módot öltött, hiszen először a város polgármestere Filep Sándor köszöntőtte a szép számmal egybegyűlteket.
elvalaszto 4
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (3)
Filep Sándor köszöntőjét követően a térség országgyűlési képviselője, dr. Tilki Attila kívánt sikerekben gazdag és tartalmas új évet.0
elvalaszto 4
Gyöngyösi Ivett koncerttel és pezsgős koccintással indult az új év Vásárosnaményban (2)
A köszöntőket követően a közös pezsgős koccintásra került sor.