Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Gyászol a magyar labdarúgás: elhunyt Verebes József


Verebes József

Fotó: NS-archív

Hetvennégy éves korában elhunyt Verebes József, a nyolcvanas évek legendás győri sikercsapatának vezetőedzője. A magyar labdarúgás egyik kivételes egyénisége edzőként alkotott maradandót. A nevesebb magyar klubok közül irányíthatta a Videotont, a Rába ETO-t, az MTK-t, a Honvédot, a Vasast és a Diósgyőrt. 1987-ben először lehetett szövetségi kapitány, majd 1993 szeptembere és 1994 júniusa között másodszor. A szakember egy ideje már súlyos beteg volt, ma fél háromkor otthonában hunyt el.

Verebes Józseffel a napokban még a Kisalföld készített interjút budapesti otthonában. A Mágust súlyos tüdőbetegség támadta meg, vészesen lefogyott. Alvászavar, szellemi-mentális fáradtság és hangulatingadozás kínozza.

„Borzasztóan vagyok, semmi erőm sem maradt, az ágyon kívül tíz percig sem bírom. Nagy pofont kaptam a sorstól, nem tudom, már nem is hiszem, hogy felépülök…” – ismeri el a Mágus, aki egy hónapja még bízott abban, hogy nem olyan nagy baj, és meggyógyul.

„Józsi nemegyszer ébred úgy, hogy edzésre akar menni. Azt kérdezi tőlem: hol vannak a fiúk, hol van a csapata? A győrit azt még mindig nagyon szereti…” – mondta Marika néni, Verebes József felesége.

Verebes József 1981 és 1986 között, illetve 1993–1994-ben irányította az ETO-t, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett (1981–1982, 1982–1983). A győriek közönségszórakoztató, gólokban gazdag játékát jól illusztrálja az 1981–1982-es bajnokságban szerzett 102 találat – magyar élvonalbeli csapat azóta sem jutott el száz gólig. Irányításával először sikerült vidéki klubnak megvédenie bajnoki címét az NB I-ben (az 1950-es Budapesthez csatolása előtti Újpest és Csepel duplázását, illetve előbbi triplázását nem számítva).

Az 1986–1987-es idényben az előtte középcsapatnak számító (az előző szezonban hetedik) MTK-val is bajnokságot nyert, felkérték a magyar válogatott irányítására (először 1987-ben, majd 1993–1994-ben ült a nemzeti csapat kispadján).

MTK-s időszaka után rövid ideig a Kispest-Honvédot is irányította – nyolc mérkőzés után távoznia kellett, de a kispestiek bajnoki címének így is részese volt. A kilencvenes években dolgozott még a Vasasnál és a Videotonnál az élvonalban, közte a Diósgyőrnél az NB II-ben. Fehérvári edzősködését követően már csak alacsonyabb osztályú csapatoknál (Gödöllő, Pápai ELC, Újbuda, Nagytétény-Erőmű) vállalt munkát.

A nela.hu statisztikai alapján Verebes József összesen 461 NB I-es mérkőzésen vezette csapatait. Mérlege 222–107–132, a gólkülönbség 833–617 – a „Mágus” győzelmi mutatója 59.76 százalékos a magyar élvonalban. A magyar válogatott szövetségi kapitányaként mérlege 3–3–8 volt.

1982-ben az év labdarúgóedzőjének választották, Győr város Pro Urbe-díjasa lett. 1987-ben mesteredzői címmel ismerték el munkásságát, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozatának Lovagkeresztjét.

nemzetisport.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük