Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Folytatódik a városszépítő- és építő munka Vásárosnaményban


Tovább folytatódnak a kora tavaszi városszépítő-, karbantartó- és építő munkálatok Vásárosnaményban, ahol ismét brigádvezetői értekezleten egyeztettek az elmúlt hét, valamint az előttünk álló napok feladatairól, a városlakók jelzéseit is figyelembe véve. Az értekezletet követően Filep Sándorpolgármester szerkesztőségünknek elmondta:

Tartalmas múlt hetet követően, folytatódik a munka. Ma reggel nyolc órakor, már a brigádvezetőkkel kezdtünk. Áttekintettük mind azt a karbantartási, várostisztántartási feladathalmazt, ami ránk hárul ezen a héten is. Örömmel halottam, hogy több ezer virág kezdett szépen fejlődni a vitkai kertészetünkben. Hamarosan, reményeink szerint április elejétől virágba borulhat a város.

– mondta a polgármester

Nyilván legfontosabb a tisztaság, a rend megőrzése. A központi városrészen, illetve valamennyi utcán és téren, ahol is nagyon sok a mozgás, de arra ügyelünk, hogy méltóképpen és tisztán fogadjuk vendégeinket és persze mi is éljünk tisztam, rendezett környezetben. 

– zárta szavait Filep Sándor.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük