Örülhetnek a vásárosnaményi és a térségben élő sportbarátok és sportolni vágyók, hiszen közel három évet követően a Városi Sportcsarnok újra kitárja kapuit a sportolni vágyók, valamint a nagyszabású rendezvények előtt.
Az előzményekről és a jelen állapotokról a város első emberét, Filep Sándort kérdeztük.
Három esztendő után visszakaptuk a sportcsarnokunkat, de nézzünk az ügynek az elejére! Amikor sajnálatos módon kitört az orosz-ukrán háború, Vásárosnamény Város Önkormányzata, azonnal segített! Átadtuk a sportcsarnokunkat azért, hogy a honvédek, a katonáink itt tudjanak megszállni és innen tudjanak szolgálatba indulni.
– kezdte gondolatait Filep Sándor.
Amikor átadtuk a sportcsarnokot, akkor abban bíztunk, hogy ha bármiféle kár keletkezne, azt a honvédség megtéríti és kijavítja. Azt látjuk, hogy jelenleg a sportcsarnok jobb állapotban van, mint amilyenben átadtuk. Ez egyetlen egy dologra nem igaz, az pedig a sportpadló! Ennek kapcsán miniszter úrnak levelet írtam, amelyben kértem a sportcsarnokunk sportpadlójának a teljes cseréjét. Úgy vélem, hogy biztonságos sportolásra nem alkalmas! Nyilván sportolni lehet rajta, de biztonságos sportolásra nem alkalmas, hiszen két szintes vaságyak voltak itt az elmúlt két-három esztendőben, amelyek nem tettek jót ennek a borításnak. Ha szakszerűen lett volna előkészítve hely, tehát ha OSB lap és linóleum kerül alá, akkor valószínűleg nem keletkezik ez a kárunk! De sajnos ez a helyzet előállít!
– folytatta a polgármester.
Ugyanakkor mégis örömmel jelezhetem, hogy a középiskoláink, kollégistáink, városlakók, sportolók, sportegyesületek tudják használni sportolási célra kellő odafigyeléssel. Külön odafigyelve azokra a helyekre amelyek veszélyesebbekké váltak, de dolgozunk tovább. Bízom benne, hogy ez a 40-50 millió forintos sportpadló csere a jövőben megvalósulhat.
Köszönöm a türelmet! Köszönöm, hogy a városlakók is áterezték annak súlyát, hogy egy ilyen helyzetben segíteni kellett a katonáinkon.
– zárta gondolatait Filep Sándor.
A teljes interjút itt tekintheti meg: