Filep Sándor: ,,A város és a térség mindennapjait, alapvetően befolyásolja a ruhagyár jövője!”

Leállt a nagy múltú ruhagyár Vásárosnaményban, az angol tulajdonos pedig nem fizet, de nem is bocsát el senkit, így 530 ember került tartós létbizonytalanságba – írja a nepszava.hu.
 
– Harmincöt éve dolgozom a ruhagyárban, tavaly aranyláncot kaptam hűségjutalomként, most pedig azt kell találgatnom, hogy egyedül vagy másokkal közösen indítsunk valami vállalkozást, ha nem indul újra a termelés – vázolja a kiútkeresés lehetőségeit Újvári Bertalanné, az A.R.J. Ruhagyár Zrt. vásárosnaményi üzemének szalagvezetője. Március 22-én vasárnap kapta a telefonhívást, hogy értesítse a kollégákat, másnap nem kell bemenniük dolgozni, leáll a termelés, ők pedig fizetés nélküli szabadságon lesznek. Azt már év eleje óta érzékelték, hogy csökken a megrendelés, de mivel tavasszal minden évben leállnak néhány napra, hogy a gépek átálljanak a téli öltönyök készítéséről a nyári fazonok gyártására, azt remélték, a megszokott 4-5 nap helyett most kicsit hosszabb, de fizetett szabadságot kell kivenniük. Az angol gyártulajdonosok döntése a teljes leállásról mindenkit váratlanul ért. Már a márciusban addig ledolgozott időt is két részletben fizette ki nekik a vállalat, a leállás óta a gyár 530 dolgozójának egy része egyetlen fillért nem kapott, 270 ember átmenetileg varrhatott maszkot, védőruhát, mert a cég magyar vezetője szerzett sürgős munkát, de április végétől semmilyen megrendelés nincs.
A maszkokért az eredeti bérük 70 százalékát kapták volna, de ezt sem fizették ki teljesen – tájékoztatta a Népszavát Újváriné, aki a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) itteni alapszervezeti titkára. Szerinte embertelen megoldást választanak a külföldi tulajdonosok, amikor nem mondják ki a gyár bezárását, lebegtetik, hogy újra indulhat a termelés, de közben nem tesznek semmit. A dolgozók türelme és tartalék pénze fogytán, sorra írják alá, hogy közös megegyezéssel távoznak, pedig így egy fillér végkielégítés sem jár nekik, csak be tudnak jelentkezni munkanélküliként és három hónapra túlélést biztosít nekik az álláskeresési támogatás. Több házaspár is a ruhagyárban dolgozott, sőt van, ahol a családból hárman maradtak hirtelen bevétel nélkül, más a nemrég műtött daganatos gyermekét gondozza egyedül. Középkorú asszony zokog a telefonba, mert egyedülállóként a gyermeke segítségére szorul, hogy élelmet tudjon venni magának. Aki teheti, napszámot vagy más alkalmi munkát vállal, de ahogy a veszélyhelyzet megszűnésével újra nyílnak a határok, onnan is kiszorulnak, mert jön vissza a közeli ukrán területen élő olcsóbb munkaerő az idénymunkákra és a kisebb vállalkozásokhoz. Nem jobb a helyzet a cég budapesti telephelyén sem, ahol a szabászat és a vezetőség található.
Sós Róbert, az itteni szakszervezeti vezető a nyugdíj előtt állók helyzetét látja a legreménytelenebbnek, bár – teszi hozzá – mindenkinek kétségbeejtő a bizonytalanság és a pénztelenség. Súlyos hibának tartja, hogy a tulajdonosok teljesen leállították a termelést, mert így semmilyen állami munkahelymegőrző programhoz nem tudtak csatlakozni. Ráadásul június elején azzal zsarolták a dolgozókat, hogy ha lemondanak az elmaradt bérükről, akkor június 15-e után újraindítják a gyárat. Az ügyben megkerestük az angol cég magyar vezetőjét, de szerződése szerint nem nyilatkozhat. A vállalat ügyeiben eljáró nemzetközi ügyvédi iroda, a Dentons pedig nem válaszolt írásban feltett kérdéseinkre. Az viszont tudható, hogy az ügyvédi iroda vezetői a napokban felszólító levelet kaptak a bányászat, az energia- és a feldolgozóipar, köztük a textilipar munkavállalóit képviselő európai és világszintű szakszervezeti szövetségek vezetőitől, hogy az általuk képviselt cég fizesse ki a dolgozók bérét és egyéb járandóságait, és kezdjen tárgyalást a magyar szakszervezet, a BDSZ helyi szervezetével a vállalat terveiről, de az érdekvédők egyelőre nem kaptak választ.
– A város és a térség mindennapjait alapvetően befolyásolja a ruhagyár jövője, a dolgozókat szállító buszos vállalkozó is bajban van, a boltok forgalmán is meglátszik, hogy nincs pénzük az embereknek – értékelte a helyzetet lapunknak Vásárosnamény polgármestere, a fideszes Filep Sándor. Ő azonban még reménykedik a megoldásban, hiszen az utóbbi évtizedekben többször került már csődközelbe az előbb Vörös Október Férfiruhagyár, majd Elite néven, később az angol Berwin cég tagjaként termelő társaság, de állami segítséggel mindig sikerült tovább lépnie. A kilencezres kisváros vezetője a Népszavának nyilatkozva arra emlékeztetett: tavaly júliusban még a gyár vezetőivel együtt jártak a Pénzügyminisztériumban, hogy egy 12 milliárdos beruházás 5 milliárdos állami támogatásáról tárgyaljanak. A ruhagyár megvett egy nagy telket a városban, ahová akár 1300 főt is foglalkoztató új üzemet akart építeni. A tervek készen vannak, de az állami szerződést még nem írták alá. Filep Sándor bízik benne, hogy a világszerte 25 ezer főt foglalkoztató nemzetközi holding nem törli véglegesen a tervet, a termelés újraindul, bár biztató jelként ő is csak a magyar vezető, Vámos Zoltán erőfeszítéseit tudja egyelőre megemlíteni.
 
A ruhagyár dolgozói július 10-ig várnak, ha addig nem kapják meg az elmaradt bérüket, benne a veszélyhelyzet vége óta nekik járó állásidőre szóló alapbért, akkor demonstrációval fejezik ki tiltakozásukat és felszámolási eljárást kezdeményeznek a vállalkozás ellen.

Embertelen megoldás

– A járvány sok céget hozott nehéz helyzetbe, de ilyen embertelen megoldással, mint amit az A.R.J. Ruhagyár alkalmaz a dolgozóival szemben, sehol nem találkoztunk – mondta a BDSZ könnyűipari ágazati alelnöke, Sulyokné Kruspán Rozália. Hozzátette, volt olyan cipőgyár, amelyik az ott dolgozó 460 emberből 400 dolgozót elküldött, hogy álláskeresési támogatást kaphassanak, de mindegyiknek aláírta az ígéretet, hogy amint megérkezik a gyártáshoz szükséges alapanyag, azonnal visszaveszik őket és így is tettek, máshol négynapos munkahetet vezettek be. Annak is ki kell derülni, mi a valódi célja a nemzetközi cégnek, a magyar férfiöltöny-gyártás megszüntetése vagy a termelés folytatása.

/nepszava.hu/