Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Figyelmeztet a rendőrség: akár 150 ezer forintos büntetést is kaphat, ha lecsapja ezt a rovart


Hamarosan elkezdődik a tiszavirágzás, ezért a hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak a térség élővilágának védelmére.

Kérészek elpusztítása

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy az időjárási viszonyok miatt idén a szokásosnál korábban kezdődik meg a tiszavirágzás – ez a páratlan természeti jelenség, amely a nagytestű kérészfaj életének utolsó, ám legfontosabb napját jelenti. A tiszavirág három évig fejlődik lárvaállapotban a vízfenékben, majd csupán néhány órára bújik elő a vízből, hogy szaporodjon, és ezt követően rövid időn belül elpusztul.

Az apró, különleges élőlények rendkívül érzékenyek a vízminőségre, és mára szinte teljesen eltűntek Európából. Éppen ezért is kiemelten fontos, hogy megőrizzük hazai élőhelyeiket, ahol még előfordulnak, elsősorban a Tiszán, valamint néhány mellékfolyóján, figyelmeztet a Police.hu.

A tiszavirág természetvédelmi értékét a jogszabály egyedenként 10 000 forintban határozza meg. A természet védelméről szóló törvény szerint tilos a védett fajok egyedeinek elpusztítása, sőt az élő vagy akár az elhullott példányok begyűjtése is. Aki mégis megszegi ezt, szabálysértést követ el, és akár 150 ezer forintos bírsággal is sújtható. Ha pedig valaki nagyobb telepet károsít meg, vagy jelentős mennyiségű egyedet gyűjt, természetkárosítás bűncselekménye miatt büntetőeljárás is indulhat ellene.

Ugyanilyen jogi következményekkel jár az is, ha valaki szándékosan belehajt hajóval a rajzásba, és megzavarja, vagy el is pusztítja a kérészeket. Fontos tudni, hogy a védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez és tartásához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

Annak érdekében, hogy minél tovább élvezhessük ezt az egyedülálló látványt a folyón, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott figyelemmel kíséri a kérészek rajzását. A kritikus időszakban a természetvédelmi őrökkel, a vízi polgárőrséggel és a halászati őrökkel közösen végeznek majd rendszeres ellenőrzéseket.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük