_VN_a bereg szive_fekv_kk teremtorna namény lajkolas

Talán nem meglepő, de az óegyiptomiak se a Szíriuszról jöttek: a múmiákból nyert első genomi adatok alapján szoros rokonságban álltak az ókori Közel-Kelet más népeivel. Az viszont érdekes, hogy az idegen hódítások milyen kevés nyomot hagytak a génjeikben.  A Tübingeni Egyetem és a jenai Max Planck Történelemtudományi Intézet által vezetett nemzetközi kutatógárda elsőként nyert genomi szintű adatokat az ókori Egyiptomban Kr. e. 1400 és Kr. u. 400 között eltemetett múmiákból.

Számos bebalzsamozott holttestből sikeresen vontak ki elemzésre alkalmas DNS-t, közülük háromnak a teljes sejtmagi genetikai állományát feltérképezték, ezzel bizonyítva, hogy az egyiptomi múmiák megfelelő alanyok a távoli múltban élt emberek genetikai elemzéséhez.

A Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a modern egyiptomiak közelebbi rokonságot mutatnak a Szaharától délre eső afrikai népességgel, mint az óegyiptomiak, akik a többi ókori közel-keleti néppel álltak a legszorosabb vérségi kapcsolatban.

Komoly áttörés a mumifikált emberi maradványok kutatásában

Egyiptom amúgy ideális helyszín az ősi népek kutatásához: gazdag történelme jól dokumentált, és központi földrajzi helyzete, valamint a környező európai, afrikai és ázsiai népekkel való kölcsönhatásai révén rendkívül dinamikus régiót alkot. A régészeti DNS-minták tanulmányozása terén történt közelmúltbéli előrelépések izgalmas új lehetőséget nyújtanak az ismertnek vélt történelmi tények és összefüggések genomi adatokkal való összevetésére.

Az óegyiptomi múmiák DNS-ének genomikai elemzése azonban nem triviális feladat, és számos módszertani nehézséget vet fel, ezért nem bővelkedünk az ilyen jellegű tanulmányokban. Bár a múmiák az első régészeti minták között voltak, amelyekből DNS-t vontak ki, a tudósok sokáig kételkedtek a belőlük nyert – különösen a sejtmagi genomra vonatkozó – genetikai adatok megbízhatóságában.


Forrás: bpk / Ägyptisches Museum und Papyrussammlung, SMB / Sandra Steiß/Staatliche Museen zu Berlin, Ägyptisches Museum und Papyrussammlung/Jürgen Liepe

„A DNS megőrződésének lehetőségét meglehetős szkepticizmussal szokás kezelni – erősítette meg Johannes Krause, a jenai intézet igazgatója és a cikk rangidős szerzője. – Az Egyiptomban uralkodó forró éghajlat, kombinálva a sírkamrák többségében tapasztalható nedvességgel és a mumifikáláshoz használt egyes vegyszerek hatásával, a DNS lebomlásának kedvez, ezért a DNS hosszú távú túlélését az egyiptomi múmiákban rendszerint valószínűtlennek tartják.” Az, hogy a jelen tanulmány szerzői sikeresen vontak ki sejtmagi DNS-t, és robusztus hitelesítő módszerekkel bizonyították a megbízhatóságát, komoly áttörést jelent a mumifikált emberi maradványok további kutatása felé. 

A kutatás

A munkában a tübingeni és jenai tudósokon kívül a Cambridge-i Egyetem, a Lengyel Tudományos Akadémia, továbbá a Berlini Antropológiai, Etnológiai és Őstörténeti Társaság kutatói vettek részt. Céljuk a több mint egy évezredet felölelő időszakon belüli genetikai differenciálódás és népességfolytonosság követése volt, és az eredményeket összevetették a ma élő népességek adataival.

A csoport a Nílus menti, közép-egyiptomi Abuszir el-Melek régészeti lelőhelyről származó 151 mumifikált emberi maradványból vett DNS-mintát. A maradványokat két antropológiai gyűjteményben, a Tübingeni Egyetemen és a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány által fenntartott, a Berlini Állami Múzeumok csoportjába tartozó Felix von Luschan Koponyagyűjteményben őrzik.


Az Abuszir el-Melek régészeti lelőhely

Forrás: Graphic: Annette Guenzel. Credit: Nature Communications

A szerzők összesen 90 ember mitokondriális genomját rekonstruálták, és három esetben a teljes sejtmagi genomot is sikerült feltérképezniük. Az így gyűjtött információ módot adott a korábbi, régészeti-történeti adatokon és a modern kori DNS elemzésén nyugvó hipotézisek ellenőrzésére.

Különösen arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen folytonosságok és változások mutathatók ki Abuszir el-Melek ősi lakóinak genetikai összetételében” – nyilatkozta Alexander Peltzer, a kutatógárda egyik vezető tagja a Tübingeni Egyetemről. A csoport meg kívánta határozni, hogy a vizsgált időszak alatt lezajlott idegen hódítások vajon befolyásolták-e genetikai szinten az ott élő népességet, és összevetette az óegyiptomi lakosok genetikai sajátságait a terület mai lakóinak hasonló jellemzőivel. „Ellenőrizni akartuk, hogy vajon Nagy Sándor és más idegen hatalmak hódítása nyomot hagyott-e az ókori egyiptomi népesség genetikájában” – fejtette ki Verena Schuenemann, a Tübingeni Egyetem csoportvezetője.


Forrás: Johannes Krause

Miben különböztek a régen élt egyiptomiak?

Az elemzés tanúsága szerint az ókori egyiptomiak egyrészről az ókori Közel-Kelet, az ún. levantei térség népeivel, másrészről az Anatóliai-félsziget és Európa más újkőkori populációival álltak szorosabb rokonságban. „A tanulmányozott 1300 éves időszak alatt az Abuszir el-Melekben élő közösség genetikai összetétele nem változott érdemlegesen, ami arra utal, hogy az ottani népesség genetikáját az idegen hódítás és uralom viszonylag kevéssé érintette” – foglalta össze Wolfgang Haak, a jenai történelemtudományi intézet csoportvezetője.

Az adatok ezenfelül azt is megmutatják, hogy a modern egyiptomiak nagyjából 8 százalékkal több közös genetikai vonást mutatnak a szubszaharai Afrika népességeivel, mint az óegyiptomiakkal. Eszerint az elmúlt 1500 évben felerősödött a szubszaharai Afrika felől Egyiptom felé irányuló génáramlás” – magyarázza Stephan Schiffels, aki szintén a jenai intézetben irányítja egy csoport munkáját. Ennek lehetséges magyarázatául a Nílus folyón való közlekedés javulását, a Szaharától délre eső afrikai területek és Egyiptom közötti távolsági kereskedelem megélénkülését, illetve a Szaharán keresztüli, nagyjából 1300 éve megindult rabszolga-kereskedelmet említi a kutató.

origo.hu

Minden vélemény számít!