Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Félmilliárd forintból képzik a nevelőszülőket


nevelőszülők

Csaknem félmilliárd forintot fordít a kormány egy központi oktatási program keretében mintegy 2500 nevelőszülő képzésére, továbbképzésére. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta: a nevelőszülői hálózat fejlesztése érdekében két másik programban még hozzávetőlegesen kétmilliárd forintot biztosítanak az érintetteknek. A nevelőszülőknek fejlesztő és háztartási eszközök beszerzésére 1,2 milliárd forintot, a felnőtté váló neveltek életkezdési esélyeinek javítására, az „elkallódás veszélyének minimalizálására” pedig további 800 millió forintot fordítanak – jelezte a politikus. A gyermekvédelmi rendszer megújítását szolgálja a nevelőszülők részére kidolgozott, tavaly tavasszal indított központi oktatási program. A 240 órás, kilenc hónapon át tartó, a résztvevők számára ingyenes első képzések tavaly decemberben zárultak le – közölte. A kormány fontosnak tartja, hogy a hátrányos anyagi helyzet miatt egyetlen gyereket se kelljen kiemelni a családjából, de ha mégis más nevelési körülményeket kell biztosítani számukra, akkor olyan szintű szolgáltatásokat kapjanak, amelyek „egész életre szóló esélyt” jelentenek. Jelenleg 23 ezer gyerekről gondoskodik Magyarországon a gyermekvédelmi rendszer, közülük 15 ezren élnek 5500 nevelőszülőnél – ismertette. Az államtitkár szerint a nevelőszülőknél történő elhelyezés biztosít valódi esélyt a gyerekeknek, hiszen családi környezetben sokkal inkább csökkenthető az elkallódás veszélye, mint valamilyen intézményben. Ma már a 12 évesnél fiatalabb gyerekek nem is kerülnek intézményekbe, csak nevelőszülőkhöz, ennek a folyamatnak révén így mostanra ennek a korosztálynak már a 90 százaléka nevelőszülőknél él. A tavalyi 19,3 milliárddal szemben idén 20,5 milliárd forintot fordít a kormány a nevelőszülői hálózatra, a néhány évvel ezelőtti 15 ezer helyett most már 60 ezer forintot kapnak – 2014 óta foglalkoztatási jogviszonyban – a nevelőszülők. Czibere Károly arra is kitért, hogy az ország keleti felén jelentősen fejlettebba nevelőszülői hálózat, szemben a budapesti vagy nyugat-magyarországi régiókkal, ezért elsősorban ezeken a területeken van szükség a hálózat bővítésére. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára elmondta: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által szervezett és most zárt tanfolyamot 24-en végezték el eredményesen, a résztvevők nagykanizsai, keszthelyi, zalaegerszegi, valamint Somogy megyei új nevelőszülők voltak.

MTI