
Fotó: csaladinet.hu
Az általános célok a legjellemzőbbek a magyar lakosság megtakarításainál: a felnőtt lakosság 57 százaléka biztonsági tartalék képzése, 48 százaléka pedig nagyobb kiadásokra való felkészülés érdekében tesz félre pénzt – derül ki a CIB Bank megbízásából készült felmérésből.
A megtakarítási célok között elől szerepel a nyugdíjra való felkészülés (ezt a megtakarítással rendelkező válaszadók 23 százaléka említette), illetve az egészségügyi kiadások fedezése (28 százalék) is.
A felmérés szerint a felnőtt lakosság 53 százaléka rendelkezik megtakarítással.
Ezen belül
- a legtöbben bankbetétben tartják a pénzüket, ezt a válaszadók 17 százaléka említette,
- míg kötvénybe, állampapírba 12 százalék,
- egyéb értékpapírba pedig további 10 százalék fektet pénzt.
Kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítással a magyarok 12 százaléka rendelkezik a felmérés eredményei szerint.
Egyetlen termékben tartja a többség a pénzét
Viszonylag magas azoknak az aránya, akik egyetlen terméket vesznek igénybe. Ez viszont azt jelenti, hogy befektetésük, megtakarításuk kevésbé diverzifikált. Az egyes pénzügyi termékek kiválasztása pedig nagyban függ a társadalmi, demográfiai helyzettől. Például az értékpapír-megtakarítások megléte elsősorban a diplomásokra és a fővárosban, a vármegyeszékhelyeken élőkre jellemző.
A felmérés különösen figyelemre méltó megállapítása emellett, hogy a válaszadók többsége – 62 százaléka – senkitől sem kér tanácsot a megtakarításait illetően; a rendszeresen pénzt félretevők körében viszont már jóval alacsonyabb, 41 százalékos ez az arány. Azok körében, akik külső forrásból is tájékozódnak előzetesen, az egyik jellemző csatorna az internet – ezt a válaszadók 11 százaléka említette – de jellemző a családtagok megkérdezése is (10 százalék). A bankjához a válaszadók 6 százaléka szokott fordulni, és további 3 százalék saját pénzügyi tanácsadóval is konzultál.
A megtakarítás két legfőbb motivációja a biztonságérzet (ez a válaszadók 42 százalékának fontos mozgatórugó) és valamilyen konkrét cél elérése (ezt 31 százalék választotta).
Ezeknél jóval kevésbé fontos, de a lakosság 12 százalékát érintő hívószó a nyugdíjcélú megtakarítás.
Ezért fontos több helyre tenni pénzünket
„A megtakarításoknál különösen fontos, hogy portfólióban, több termékben gondolkodjunk, hiszen ezzel egyszerre csökkenthetjük a kockázatot és növelhetjük a magasabb hozam elérésének az esélyét” – hívta fel a figyelmet a felmérés eredményei kapcsán Vasas Norbert, a CIB Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős vezetője, aki szerint az igényeinknek leginkább megfelelő portfólió összeállításához mindenképpen érdemes szakértő segítségét kérni.
A szakértő szerint a portfólióban való gondolkodásnak most különösen nagy a jelentősége, hiszen csak az első félévben hozzávetőleg 1200 milliárd forintnyi kamatot fizet ki az állam a lakossági állampapírok után.
„Az állampapír-hozamok kifizetésével jelentős szabad tőke keletkezik a lakosságnál.
Ezt érdemes több eszközbe átvezetni, annál is inkább, mert ma már jóval alacsonyabbak a kockázatmentes eszközökkel elérhető hozamok, mint egy-két évvel ezelőtt. A portfóliónk kialakításában a bankunk tanácsadói szakértő segítséget tudnak adni” – emlékeztetett Vasas Norbert.