fair-play-kupa-harmadik-helyen-vegzett-a-vasarosnamenyi-ii-rakoczi-ferenc-gimnazium-6

Pillanatképek a versenyről Fotó: Katona Dávid

Vásárosnamény, Záhony – A napokban a Záhonyi VSC kiválóan felszerelt létesítményében rendezték meg a középiskolás labdarúgók kispályás Fair Play Kupájának őszi területi fordulóját.A határvárosban Dombrádról, Kisvárdából, Vásárosnaményból és a házigazda településről 8 leány és 13 fiú csapat mérte össze felkészültségét. A felmenő rendszerű bajnokságban olyan diáksportolók vehetnek részt, akik nem szerepelnek igazolt játékosként a különböző szintű bajnokságokban. A három füves és két műfüves pályán lebonyolított hangulatos mérkőzés sorozat végén a leányoknál a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium I. csapata szerezte meg az elsőséget, a záhonyi Kandó Kálmán Középiskola, a kisvárdai Református Gimnázium és az ugyancsak hazai környezetben szereplő Dr. Béres József Kollégium együttese előtt. A fiúk mezőnyében idén is az évek óta nyertes Bessenyei György Gimnázium I. csapata végzett az élen, megelőzve a kisvárdai Szent László Katolikus Középiskola, a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a helyi Dr. Béres József Kollégium gárdáját. A csapatok tavasszal újra megmérkőznek egymással és a két fordulóban szerzett pontszámok alapján a legeredményesebb együttesek a megyei döntőben folytatják majd a küzdelmet.

Katona Dávid

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!