Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Kékfény

Ezeket az autókat lopják most a legjobban itthon, meglepetések az új listán


auto tolvaj

Új kedvenceik vannak a bűnözőknek, például a Renault Mégane és a Suzuki Swift, miközben a német prémiumokat alig lopják. Teret nyernek az amatőr bűnözők, akik immár vidékről is viszik az öreg roncsokat.

Tovább csökkent a Nemzetközi Autóvadász Egyesülethez (NAKE) bejelentett autólopások száma,mindössze 80 esetről kaptak értesítést 2019 első hat hónapjában.Tavaly egész évben 182 bűncselekményt rögzítettek, 2017-ben 199-et, folytatódik tehát a 4-5 éve kezdődött trend – írta a Vezess.

A Budapestről egyre jobban kiszorított tolvajok országszerte lopni kezdték a kocsikat. Teret nyernek köztük az amatőrök,akik az egyszerűbben, számítógépes technika nélkül elvihető korosabb kocsikat kezdték lopni vidéken” – mondta Vezda László. A NAKE elnöke szerint a fővárosban jellemzően továbbra is a fiatalabb, értékesebb autókat keresik.

Állítása alátámasztására konkrét példákat sorol a szétszerelt, öreg Ladától az ezeréves Opel Kadetten át a vastelepre leadott Audi 80-ig. A szépen karbantartott, szovjet négykerekűt megtalálták darabokban, míg az egykori német prémiumnak csak a nyomát a bezúzás után.