Az Európai Űrügynökség (ESA) CACTus (Computer Aided CME Tracking) nevű szoftvere egy erőteljes napkitörést regisztrált vasárnap. Ennek forrása egyelőre nem ismert, így nem tudni, hogy az esemény a napfoltok mely régiójában történt. Csakhogy – hívták fel rá a figyelmet a szakemberek – ezek között olyan is van,
amelyik a Föld felé néz.
Az Interesting Engineering szerint a Nap felszínén több mint érdekes aktivitás volt tapasztalható a napokban. Megjelent például egy napfolt, az AR3038, ami rövid idő alatt óriásira nőtt. Később pedig akkora lett, hogy a Föld ma már háromszor is elférne benne. A csillagászok úgy vélték, hogy a folt idővel napkitöréseket fog eredményezni, így többen a mostani eseményt is ehhez kötötték. Utóbb azonban kiderült, hogy az AR3038-nak nincs köze hozzá.
Az IE szerint a napkitörés miatt úgynevezett koronakidobódás (coronal mass ejection, CME) következett be. A kidobódásokat rádiókitörések kísérhetik, amik megzavarhatják a rádiós kommunikációt, a radarok működését, és az elektromos energiahálózatot. Ha pedig a Föld a kidobott anyag útjába esik, a földi magnetoszférának ütközve mágneses vihart okozhat – olvasható a Wikipédián.