Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Jánd, Vezér cikkek

Erőpróba beregi módra! – Indul az első Jándi Tisza-parti Triatlon


Plakát végleges kicsi

Jánd – Sportolni jó! Közismert, hogy a sport örömforrás. A mozgás örömét valamennyi egészséges ember megtapasztalja. Ennek szellemében Jánd Község Önkormányzata egy jó hangulatú hétvégén szeretné összehozni a triatlon sportot, a helyi kultúrát és a természeti szépséget kedvelő embereket. Az első, ám hagyományteremtő célzattal útnak induló versenyen a szervezők szeretnének lehetőséget biztosítani azon sportkedvelőknek, akik szeretnék kipróbálni ezt az egyenlőre még fiatal erőpróbát. A verseny helyszínéül a festői szépségű jándi tiszai szabadstrand és az azt övező erdők és töltéskorona szolgál majd. Az erőpróbák triatlon tiszai úszásból és változó terepen történő kerékpározásból valamint futásból állnak majd. A három versenyszámot egymás után, pihenés nélkül kell teljesíteni, és a versenyidőbe a két szám közötti átöltözés ideje (az úgynevezett depóidő) is beleszámít. A verseny lebonyolítására augusztus 12-én kerül majd sor, ahol összesen 28.3 kilóméter távot kell majd teljesíteni az egyedülálló természeti viszonyok között a versenyzőknek.

 

  1. 08. 12. 10.00 órai kezdettel

Regisztráció a Tiszai szabadstrandon, Jándon: 8:00 – 9:00 óra között

Megjegyzés: Felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy 9 óráig meg kell érkezniük a verseny helyszínére, miután az első szám (úszás) start helyéig 10 óráig el kell jutni.

Verseny távok:

  1. 1800 méter nyílt vízi úszás: A jándi szigettől a jándi Tisza-partig kijelölt bóják mentén, mentő motoros biztosítással lefelé a Tiszán. (A részvétel 18 év alatt szülői beleegyezéshez kötött, lásd túloldalt)(piros útvonal)
  2. Kerékpározás: 22 km, 4,5 km körpályán, 5 kör.

A körpálya a gátőrházi rámpától (tanyahajó) a jándi Tisza utcai rámpáig terjed, fele részben a töltéskoronán, fele részben kialakított terepes pályán a Tisza-part mentén halad.

Kerékpár: Mounten bike vagy más fajta terepre alkalmas eszköz (kék útvonal)

  1. Futás: A fent említett 4,5 km-es körpályán 1 kör. (fekete útvonal)

Célba érkezés, regisztráció, valamint a rendezvény központi helyszínéül a jándi tiszai strandfürdő szolgál.

Információ:

Hivatal: 06-45/ 479-100 – Asztalos István: 06-30/436-0119 – Tári Csabáné: 06-30/579-4996

A versenyre jelentkezés és a részvételi díj megfizetése csekken vagy átutalással a következő számlaszámra: 11744065-15403461-00000000

Részvételi díj:

Felnőtteknek: 2017.08.09. 24:00 óráig  4.000.-Ft

Helyszíni fizetés esetén: 5.000.-Ft

18 év alatt:      2017.08.09. 24:00 óráig  2.000.-Ft

Helyszíni fizetés esetén: 2.500.-Ft

A nevezési díj magába foglalja: vadpörkölt, 1 db üdítő, 1 db feliratos póló

Térkép verseny kicsi honlap

A versenyre való jelentkezés és nevezési lap az alábbi linken tölthető le:

letöltés

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük