Elkezdődött a Nyír-Wetland Vármegyei I. osztály 2024/2025-ös tavaszi szezonja, ahol Vásárosnamény mindkét csapata elkezdte küzdelmeit. A tavaszi cél ugyan teljesen más a két csapat vonatkozásában, hiszen míg a felnőttek nagy reményekkel indultak, hogy elkerüljenek a kiesőzónából, az ifisták pedig száz százalékos mérlegüket szerették volna megőrizni, magabiztosan mentelve a bajnoki cím felé.
A Vásárosnamény SE felnőtt csapata hazai pályán kezdte meg küzdelmeit a tizenötödik nyitófordulóban, ahol a jó erőkből álló Újfehértó gárdáját látta vendégül. A mérkőzést nagy elánnal kezdte mindkét csapat, ahol már korán kétgólos előnyre tett szert az újfehértói alakulat. A félidőt követően több gólszerzési helyzetet is kialakítottak az együttesek, melyből egyet végül ismét a vendég csapatnak sikeresen abszolválnia, így hiába tett meg mindent a szépítés reményében a Vásárosnamény SE, de az eredmény már nem változott, így három gólos vereséggel kezdte a szezonnyitó hazai mérkőzését a csapat.
Szerkesztőségünk kérdésére Dr. Lénárt Sándor, a Vásárosnamény SE elnöke elmondta:
Az eredmény igen csalóka, sajnos a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani, győzni pedig csak akkor tudsz ha gólt szerzel. A mutatott játékkal én személy szerint elégedett vagyok, láttam az edzésen gyakorolt figurákat, szóval én bizakodó vagyok. Ettől függetlenül gratulálok Újfehértónak a győzelemhez és sok sikert kívánok Kiss Tamás csapatának. Nekünk felemelt fejjel kell készülnünk a következő mérkőzésre, amely nem lesz egyszerű feladat. Maximálisan bízom a fiúkban, biztos vagyok benne, hogy jövő héten már mi is mutatunk valamit.
A mérkőzés adatai:
A bajnokság állása:
A végső bajnoki címre is esélyes vásárosnaményi ifisták ezúttal a Vitkai Sportpályán látták vendégül Újfehértő U19-es alakulatát. A mérkőzést a helyezésükhöz méltóan, végig kontrolálta a beregi alakulat. Számos helyzetet kidolgoztak, valamint büntetőt is hibáztak, mely a mérkőzés végén megbosszulta önmagát, hiszen egy öngóllal végül pontot rabolt a vendég együttes az eddig hibátlan mérleget nyújtó beregi alakulattól.
A mérkőzés adatai:
A bajnokság állása: