Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egyre kevesebb szülő tudja támogatni gyermekeit: ha jobban akarnak élni, dolgozniuk kell a tanulás mellett


Az egyetemeken, főiskolákon nappali tagozatos diákok bő egyharmada rendszeresen dolgozik tanulmányai mellett, a legalább alkalomszerűen munkát vállalók aránya pedig 80 százalék feletti – derült ki egy felmérésből. Közben a hallgatók mindössze 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem kap pénzt otthonról.

A nappali tagozaton tanuló egyetemisták és főiskolások nagy többsége végez legalább alkalomszerűen pénzkereső tevékenységet a tanulmányai mellett: mindössze 18 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem dolgoznak – derül ki a CIB Bank felméréséből. A kutatás eredményei szerint a hallgatók 34 százaléka rendszeresen, további 40 százaléka pedig alkalmanként végez munkát: további nyolc százalékuk viszont csak tapasztalatszerzés céljából dolgozik, nem azért, mert pénzre lenne szüksége.

Utóbbiak közé tartozhatnak azok, akik havi százezer forintnál is többet kapnak a szüleiktől. A felmérés szerint majdnem minden tízedik diák tartozik ide. A havi rendszeres támogatásban részesülők közül azok aránya a legmagasabb, akik 50 ezer forintnál kevesebbet kapnak: ők adják a teljes válaszadói kör 34 százalékát. A fővárosban élő diákok között jóval többen vannak, akik anyagilag függetlenek a szülőktől: 34 százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem kap pénzt otthonról.

A felmérés szerint Budapesten az átlagnál jóval magasabb, 50 százalékos a rendszeresen munkát végző diákok aránya, a megyeszékhelyeken inkább alkalmanként vállal munkát a hallgatók fele. A kutatás eredménye szerint a döntő többség több forrásból teremti elő a megélhetési költségeit: a szülői támogatást 47, a rendszeres munkát 35, az alkalmi diákmunkát pedig 33 százalékuk említette, a diákhitel pedig 16 százaléknál jelent bevételi forrást. A válaszadók 41 százaléka a korábbi megtakarításait is felhasználja a költségei fedezéséhez.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük