Közzétette - Kategória - Mátészalka, Regionális hírek, Rendezvények, Szatmár hírei, Vásárosnamény hírei, Vezér cikkek

„Egymás mellett boldogan”… – Két nap a nyitottá válás jegyében Mátészalkán


Két nap a nyitottá válás jegyében Mátészalkán (42)

Mátészalka – A mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban 2015. október 19-20-án szervezték meg a már hagyományosnak mondható Egymás mellett boldogan…. elnevezésű rendezvénysorozatot, amit a Nemzeti Kulurális Alap támogatásával valósítottak meg. Mindkét nap 10.00 – 16.00 óra között az „Óda a Fényhez” Látássérültek Mátészalkai Klubjával, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Egyesületével, valamint Karcagról érkező önkénteseikkel, Erdősné Onda Maricával és vakvezető kutyájával, Bogival, valamint Erdős Imrével érzékenyítő, szemléletformáló foglalkozásokra várták az érdeklődőket. A programok segítettek abban, hogy az általános iskolás gyerekek és a gimnazisták bepillantást nyerjenek a vakok és látássérültek életébe, megismerjék, hogy milyen eszközök segíthetik őket mindennapi életükben, miért fontos a Braille-írás, a fehér bot, hogyan segít a vakvezető kutya a közlekedésben, sőt ún. sötét szobában ki is próbálhatták, milyen teljes sötétségben végezni az élet rutinszerű feladatait. Alkalom nyílt arra is, hogy a fiatalok megtekintsék az Óda a Fényhez Klub vak tagjai által alkotott kézműves munkákat. Láthatták például a Szántó Sándor által készített ecsedi vár makettjét, bőrből készült használati tárgyakat, ékszereket, hangszereket, vagy Pető Mihályné Erzsike által szőtt tarisznyákat. Az alkotók be is mutatták a gyakorlatban, hogyan készítik azokat.
Az ismeretterjesztésen túl másik fontos cél, hogy a Kulturális Központban bemutassunk olyan művészi produktumokat, melyeket valamilyen fogyatékkal élő művész, vagy művészeti csoport hívott életre. Október 19-én este a budapesti Vakok Intézetéből indult fiatalokból álló Szarkaláb Banda koncertjére, október 20-án pedig a nyíregyházi siket festőművész, Kerekes Elek Győző kiállítására vártuk a kedves közönséget.
A Kulturális Központ nagyon büszke arra, hogy az elmúlt 9 esztendőben gyermekek, fiatalok és felnőttek százai ismerkedtek meg fogyatékkal élő embertársaink életével, mindennapjaival, problémáikkal, azok megoldási lehetőségeivel, valamint olyan előadásokkal, képzőművészeti alkotásokkal, melyeket ők álmodtak és valósítottak meg a színpadon és a festővásznon.

[slideshow_deploy id=’88756′]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük