Eddig 4,5 milliárdba került a határvédelmünk

Advent Vásárosnaményban Advent vasarosnamenyban 4
határvédelem

Fotó: MTI

Mintegy 4,5 milliárd forintot fordítottak eddig a határvédelmi feladatok logisztikai jellegű kiadásaira a Magyar Honvédség forrásaiból – értesült a Magyar Idők.

A lap a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva azt írta, csaknem 1,7 milliárd forintot költöttek már a személyi állomány és a határzár kiépítéséhez szükséges eszközök elhelyezésére, és az őrzés-védelemre.

Eddig 774 millió forintot fordítottak a határon szolgáló katonák élelmezésére, az állomány ruházati, illetve eszközellátása pedig közel egymilliárd forintot vitt el.

Jelentős összegbe került még a rendőrök elszállásolása és logisztikai ellátása is a határnál, illetve milliárdokat fordítottak a kerítés megépítéséhez szükséges anyagokra, amelyeket a Belügyminisztérium bocsátott a határvédők rendelkezésére.

A lap úgy tudja, hogy a kerítés megépítésének költségeivel együtt összességében több tíz milliárdos keretet kellett biztosítani a határvédelmi feladatok ellátására.

Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!