Dr. Pataki Piroska feliratos falvédő gyűjteményéből először nyílt tárlat Nyíregyházán, a Bencs Villában november 6-án. A különleges motívumokkal hímzett darabok és a hangulatos dekoráció minden hétköznap 9 és 17 óra között invitálja időutazásra a látogatókat. A modern korból kiszakító kiállítás visszarepít minket a múlt századba. Dr. Pataki Piroska közel 300 falvédőjéből álló gyűjteményéből 56 darabot választott ki és hozott el Nyíregyházára, melyek most a Bencs Villa falait díszítik. A tárlat címét – Időutazás Ili mama konyhájába – a gyűjtő anyai nagymamájáról való megemlékezés apropóján kapta, aki idén lenne 100 éves. Kisgyermekként sok időt töltöttek együtt, nála találkozott először a népi falvédőkkel, majd jóval később, a 2001-es árvíz idején egy kedvence elveszett, elmondása szerint ekkor fogalmazódott meg benne, hogy „akarok egyet, amit a nagymamám konyhájában láttam, meg egyet, amit a nagynénimében, és még egy, a szomszédasszonyéhoz hasonlót is” – innen ered a gyűjtőszenvedély.
Az egyébként orvosként dolgozó hölgy számára nagy nehézséget okozott kiválasztani azokat a falvédőket, melyek végül kiállításra kerültek Nyíregyházán. Az eddig még csak falunapokon megjelenő népi textíliák a Bencs Villa két termében kaptak helyet és különböző hagyományőrző hangulati elemekkel egészülnek ki, melyeket szintén dr. Pataki Piroskának köszönhetünk – a népi életet idéző tárgyak falusi vendégházainak alapdarabjai. Az első helyiségben a hétköznapi élettel kapcsolatos alkotások találhatóak meg, az egyik falon – a kiállító személyes kedvencei – a hazafias témájú, irredenta falvédők, mellettük az érzelmekkel, szerelemmel, csalódással kapcsolatosak, valamint a jó gazdasszonnyal, feleséggel szembeni elvárásokat megelevenítőek. Érdekességként megfigyelhető, hogy noha a készítők falusi asszonyok voltak, mégis a polgárosodó társadalom tagjai jelennek meg az egyes darabokon. A gyönyörű ruhák, a lakások gazdag berendezése mind a népi álmodozást mutatják.
A második teremben kerültek kihelyezésre a piros és kék színű fonalból készült egyházi témával kapcsolatos alkotások; imádságos és házi áldásokat tartalmazó feliratokkal, melyek közül az egyik legszebb a következő:
„Hol hit, ott szeretet.
Hol szeretet, ott béke.
Hol béke, ott áldás.
Hol áldás, ott Isten.
Hol Isten,
ott szükség nincsen.”
A 19. század második felében vált elterjedtté a falvédők készítése és használata. Általában fehérvászon alapra kerültek színes hímzett minták, melyek a hétköznapi élet tevékenységeit jelenítették meg. Legtöbbször felirat is kiegészítette a képet, mely vízszintesen, függőlegesen – sőt akár kört formálva is elhelyezkedhetett az egyes darabokon. Ezek főként népi idézetek, szólások, dalok részletei voltak, de megjelentek bibliai mondatok is a vallási témájú falvédőkön. A szélek eldolgozására is nagy hangsúlyt fektettek, ez lehetett rojtos, beszegett és díszíthette hímzés is.
Érdemes hát ellátogatni dr. Pataki Piroska kiállítására, hiszen a falvédők szinte minden típusára találhatunk egy-egy példát – a legkülönfélébb darabok között utazhatunk át az ezredfordulón.
[slideshow_deploy id=’90841′]
Farkas Fanni