Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái

Digitális jólét: két év múlva a kisebb falvakban is lesz szélessávú internet


szélessávú internet

Fotó: femina.hu

Digitális jólét: ez a neve a programnak, amelyek az a célja, hogy mindenhol elérhető legyen a szupergyors internet. 2 év múlva, 2018-ra szeretnék elérni, hogy még a kis falvakban is sávszélessávú internet legyen.Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár az M1 Ma reggeli műsorában azt mondta: a 143 járás pályázatát két szakaszra osztották.

Február 22-én lezárult az első körös beadási határidő, ezt követi majd a közép-magyarországi régióra kiírt pályázat, majd a harmadik körben országos pályázatot terveznek.

Hamarosan megkezdődhetnek az építkezések, ami azt jelenti, hogy 2017-ben már nagyon sok háztartás hozzájuthat a szélessávú internethez.

Az összes járásra megkezdődött a pályázat, kivéve Pest megyét és Budapestet. Azonban egyes járásokban maradnak még „fehér foltok”, mivel egyes háztartásokat költséghatékonyan, vezetékes technológiával nem lehet lefedni.

Ezért lesz majd szükség a már említett országos pályázatra, ahol majd vezeték nélküli technológiával pótolják a kimaradt részeket – húzta alá az államtitkár.

A következő években a 30 megabites internetsebesség egy jó megoldás lehet, és mivel optikai hálózatépítés kezdődik meg,  akár 1 gigabitre is fejleszthetők e kapcsolatok – emelte ki Solymár Károly.

A Digitális jólét program nem elsősorban a hálózat-fejlesztésről szól, hanem például arról, hogy a díjcsomagok kedvezőek legyenek.

Az áfa-csökkentés a legfontosabb teendő, amelyről április végéig meg kell egyezni az Európai Unióval, illetve egy egységes, internetes alapcsomagot kell kialakítani közösen a szogláltatókkal, amely lehetővé teszi a legszegényebbek számára is, hogy belépjenek a digitális világba – húzta alá Solymár Károly.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük