Daróci Kenderes Napok – fesztiváli hangulat a beregi hagyományőrzés jegyében Beregdarócon

40 eve varos vasarosnameny vásárosnaményi fejlesztések

Daróci Kenderes Napok beregdaroc

Beregdaróc – Immár tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre Beregdaróc Község Önkormányzatának szervezésében a Daróci Kenderes Napok. A két napos rendezvény során a kultúra és a hagyomány ismét sátrat bontott a beregi településen, ahol a népi hagyományokon túl, a modern és retro popzene is teret hódított. A pénteki megnyitó-ünnepségen számos köztiszteletnek örvendő személyiség tiszteletét tette, ahol az egybegyűlteket Papp Attila, a rendezvény konferansziéja köszöntötte, majd mutatta be a nívós vendégek sorából álló közjogi méltóságot. Az ünnepélyes ceremónián beszédet mondott többek között Pálinkás György polgármester, Filep Sándor a Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás elnöke, valamint Baracsi Endre a Megyei Közgyűlés elnöke is, melyet  Szikora Ede Szabolcs áldása követett. A megnyitó ceremóniát követően Beregdaróc Község Önkormányzata által adományozott kitüntetések, emlékplakettek és elismerések átadására került sor, melyet a Beregdaróc Népdalkör műsora követett. A két napos rendezvényen számos stílus ötvözte egymást, ahol a hagyományőrzés jegyében fellépett a Magyar Népi Táncegyüttes volt táncosai, a Szatmár Kamara Táncegyüttes, valamint a Csengeri Művelődési Központ Táncegyüttese is. Az önfeledt hangulatról e mellett az L.K Beat Zenekar, Dóra és a Felfedezők Együttes, Csézy, a Tortuga Zenekar, a Club 54, valamint Kunu Márió gondoskodott. Számos kísérőprogram is színezte a két napos rendezvény repertoárját, így horgászverseny, szakmai bemutatók, népi játszóudvar, udvarházi kiáltások, tájház látogatások, egészségügyi szűrű vizsgálatok és véradás is. A rendezvényt tűzijáték zárta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!