A község területén már a római korban éltek emberek. Ezt bizonyítja a templom feltárásakor a padozat alól előkerült sírkőtöredék, illetve a templomba beépített nagyméretű római kori téglák. Csempeszt és Kopácsot is 1273-ben említik először. Kopács első említése IV. László király oklevelében történik, melyben a király Kopácsi Pousának és rokonainak ajándékozza horrowi ingatlanát. Az itt említett Horrow azonos a Kopács és Szécseny között a középkorban létezett Hóró faluval, mely a 15. század végén pusztult el. Csempesz ugyancsak IV. László oklevelében szerepel először, melyben a köcski és vasvári várvédő katonáknak birtokokat adományoz.

Településként Kopácsot 1323-ban Kopach, Csempeszt 1329-ben Chempezfolua alakban említik először. Kopács későbbi névváltozatai 1329-ben Kwpach, 1481-ben Kopach, illetve Kopacz. Csempeszházát 1465-ben Chempezhaza, 1481-ben Chempezfolua, illetve Chempezfalwa alakban említik. Mindkét falu köznemeseké volt.[3] A kopácsi római katolikus templom a 13. század második felében épült. A 16. századtól átmenetileg a protestánsoké volt. Ebben az időben Kopács a Bothka család birtoka, míg Csempesz a Csempeszházi család tulajdonában volt. Utóbbiak a 16. század végén kétszintes kastély építtettek a faluban, melyet a 17. században a Béri Balogh család szerzett meg. Béri Balogh Ádám a század végén barokk stílusban átépíttette a kastélyt. 1658-ban a templomot visszakapták a katolikusok.

A helység két falu, Csempeszháza és Kopács egyesüléséből jött létre. Kopács területén 1250-ben már állt egy románkori templom, ebből jött létre a Szent Mihály plébániatemplom, amelynek első okleveles említése 1342-ből származik. A 16. században evangélikus kézre került, 1664-től ismét a katolikusoké.

A templom kis mesterséges dombon áll, a 19. századig elpocsolyásodott tó vette körül. Korábban a templomdomb temetőül is szolgált. Az I. világháborúban elesettek emlékére hősi ligetet létesítettek a temető helyén (1920). A templom környékén végzett 1944-es ásatások Árpád-kori és későbbi leletei a háborús időkben elvesztek.

A templom építési idejéről írásos emlék nem maradt fenn. Kapuja és a jáki templom kapuzatának hasonlósága alapján feltehetően jáki vagy esztergomi mester építhette a 13. század első felében.

A románkori téglatemplom építéséhez a római korból származó nagyméretű téglákat is felhasználtak, a külső felületeket a barokk korig nem is vakolták be. A téglalap alaprajzú hajóhoz enyhén megnyújtott szentély csatlakozik. A templomot a torony-hajó-szentély tömegének aránya, a déli kapu és a szentély díszítettsége a románkori egyházi létesítmények egyik kiemelkedő alkotásává teszi. Leghangsúlyosabb eleme a sima törzsű, párkányok nélküli torony, felső részén ikerablakokkal, ezek közül az alsó szinten lévő ikerablakok magasabbak a felettük lévőknél. A torony keleti oldalán nyomaiban megmutatkozó, de befalazott ablak arról tanúskodik, hogy a korábbi fedélszék a mainál meredekebben emelkedhetett. A torony a hajónál valamivel később épült.

A nyeregtetős hajó síkfödéme fából készült. A hajó nyugati részén karzat látható, amelyet a befogadó képesség növelés céljából alakítottak ki. Ugyanebből a célból nyitották egybe a toronybelsőt a hajóval. A torony nyugati oldalán bejárat nem volt.

A hajótest északi oldalán nincs nyílás. A déli oldalon két egyszerű román ablak található, és itt helyezkedik el a dél-francia hatást tükröző, háromszög-záródású, a falsíkból enyhén előrelépő bélletes kapuzat, félkörívű oromzatában az Agnus Dei-vel. A kapuzat díszítése két sorban fűrészfogas, sima törzsű korinthoszi oszlopokkal. A jobboldali oszlopnak már csak a lábazata látható. A hajót vakárkádok, az apszist fogrovat díszíti. Miután a szentélyben állt Szent Mihály szobrot a Szent Családot ábrázoló, rokokó rámájú oltárképpel váltották fel, és ez takarta a szentély keleti ablakát, az apszis déli falába előbb négyszögletes-, majd romanizáló hatású ikerablakot nyitottak.

A hajó északi falán Dorfmeister István Szentháromság című képe függ, ugyancsak remekmívű rokokó keretben, oromzatán Szent Mihály főangyal fából faragott szobra áll.

A hajó, a diadalív és a szentély falfestményeinek feltárása során fedezték fel, hogy azok nyolc festési periódusra oszthatók, közülük a restaurált, legdíszesebb festés az V. és a VII. periódusból származik. Ekkor történt a karzat beépítése után a templom ismételt kifestése. A hajó északi falán a bűnbeesést, a délin a megváltás misztériumát láthatjuk, a negyedgömb kupolával fedett apszis falára három allegórikus, az erényeket megszemélyesítő angyalt (utóbbiak köré megfelelő mondatot), a hajóba virágcsokrokat festettek. A diadalívet reneszánsz díszítő motívumok ékesítik. A karzat mellvédjén a kartusban lévő 1658-as évszámot az Országos Műemléki Felügyelőség restaurátorai tárták fel 1961 őszén. A templombelső jelenlegi képe Bujdosó Anna, Deák Klára, Bozó Pál és Lente István művészi munkájának eredménye.

A templomot 1966 – 1968 között Mendele Ferenc vezetésével restaurálták. Jelen időszakunkban Módy Péter kőszobrász-restaurátor, Juhász Györgyi festő-restaurátor és Jeney Zolán fa-restaurátor dolgozott a templomban.

Kulcsok elkérhetők: Sümeghi József Csempeszkopács, Rákóczi F. u. 21.
Belépő: nincs, önkéntes adományokat elfogadnak.
Magyar nyelvű idegenvezetés kérhető Pungor Zoltán múzeumvezetőtől.

forrás: www.hu.wikipedia.org, www.templom.hu, Gyurkó János, Árpád-kori templomok a Kárpát-medencében, www.muemlekem.hu

Nagyobb térképért klikk a képre!