Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vezér cikkek, Záhony

„Csel” nélkül jutott az országos döntőbe a Kandó faló


„Csel” nélkül jutott az országos döntőbe a Kandó faló (1)

Fotók:  Pillanatképek a döntőbeli versengésről (Jakab József felvételei + internetes képek)

Záhony – A napokban a megyeháza dísztermében rendezték meg az Értékes barangolás című vetélkedő sorozat megyei döntőjét, melyen a középiskolás kategóriában záhonyi siker született.

Az általános és középiskolás diákcsapatok helyi értékekről szóló vetélkedőjét még az elmúlt év őszén hirdette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. A decemberi internetes fordulóban több mint 60 négyfős diákcsapat küldte be a megoldásait, majd a két korcsoport legeredményesebb 9-9 kvartettje a kisvárdai, a nyíregyházi és a vásárosnaményi középdöntőben mérte össze felkészültségét. A kiadott felkészülési anyagra épülő sokrétű feladatsor a versenyzők szűkebb pátriánk kulturális és környezeti értékeivel, hungarikumaival kapcsolatos tájékozottságát tette próbára. A nyíregyházi döntőben aztán a területi győztesek folytatták a versengést, melynek végén a középiskolás mezőnyben a záhonyi szakgimnázium Kandó faló csapata bizonyult a legfelkészültebbnek. A csapatot Jakab József történelem szakos pedagógus tanítványai alkották, nevezetesen Horváth Petra, Szabó Emese, Bökönyi Richárd és Pokol László. A finalista általános iskolás együttesek között  a tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola Bajusz Botond, Kósa Kristóf, Morvai Dániel, Tóth Krisztián Zsolt összetételű gárdája diadalmaskodott, melyet Kósáné Kósa Edina és Kristán Zoltán tanárok készítettek fel a vetélkedésre. A győztes csapatokat 60 ezer forint értékű vásárlási utalvánnyal jutalmazták a rendezők és jogot szereztek megyénk képviseletére a tervek szerint később megrendezésre kerülő országos döntőben.

[slideshow_deploy id=’119904′]

Bökönyi Richárd


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük