Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Betlehemi jászol a Bereg szívében, Vásárosnaményban


betlehemi-jaszol-a-bereg-sziveben-vasarosnamenyban-3

Vásárosnamény – 1223 karácsonyát Assisi Szent Ferenc úgy akarta megünnepelni Greccioban, hogy testi szemével is láthassa a betlehemi barlangot az újszülött Kis Jézussal, a Szűzanyával és Szent Józseffel. Celanói Tamás, Szent Ferenc egyik első követője és életrajzírója így emlékezik meg az eseményről: „Boldogságos Ferenc, mint már azelőtt is többször megtette, Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: ’Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Grecció-ban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt azt ökör és a szamár előtt a szénán.’ A derék és hűséges ember a parancs hallatára elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle… Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.” Ezen hagyomány ápolására Vásárosnaményban is minden évben egy betlehemi jászol kerül kihelyezésre a római katolikus templom tövében. A betlehemi jászol nem csak vizuális értéket képvisel a városban, hanem segít áhítatunkban, hogy jobban beleéljük magunkat Megváltónk születésének titkába. A jászolban és a jászol körül természetesen ott van az egész Szent Család is, a három királyokkal egyetemben.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1217640664991657/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

[slideshow_deploy id=’117012′]

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük