2015-ben hét kitüntetést adományozott Izrael állam az embermentőknek. Ezt a kitüntetést azok a nem zsidó emberek kapják meg, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt.
A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium ebben a tanévben csatlakozott a Zachor Alapítvány és a MAZSIKE által meghirdetett „Üres padok” országos projekthez. A helyi kutatás koordinátora, Tari Istvánné tanárnő, Néző István helytörténésszel és egy tucat elkötelezett diákkal együttműködve azt a célt tűzték ki, hogy összeállítják azoknak a zsidó diákoknak a névsorát, akik származásuk miatt nem fejezhették be tanulmányaikat Kisvárdán a holokauszt idején. E projekt révén kaptunk meghívást az ünnepségre, ahol igazán nagy megtiszteltetésben volt részünk, mikor Ilan Mor személyesen is köszöntött bennünket.
Az esemény méltósága és a hely különleges szépsége mély nyomokat hagytak bennünk.
– Paál Zoltán –