Beregi szuperrangadón mérte össze tudását Gergelyiugornya és Vásárosnamény csapata

Gergelyiugornya SE - Vasarosnameny SE U19 kics

Vásárosnamény, Gergelyiugornya – A Bereg szíve, Vásárosnamény az élet számos tekintetében speciális helyzetben lévő település, így van ez a sport terén is, ahol a város három labdarúgó csapattal büszkélkedhet. A megye legjobbjai között szerepel Vásárosnamény, a másodosztályban Gergelyiugornya és a harmadosztályban Vitka együttese. A hétvégén a két magasabb osztályban szereplő együttes ifjúsági labdarúgói csaptak össze barátságos mérkőzésen. A gergelyiugornyai sportpályán lebonyolításra kerülő mérkőzés a szakadó eső és a mostoha időjárási körülmények ellenére is izgalmas, szép cselekben és olykor látványos játékot hozó, gólgazdag mérkőzést hozott. A mérkőzés képének egészét alakító és kontroll alatt tartó Naményiak végül fölényes győzelmet aratva abszolválták sikeresen a mérkőzést, de az alacsonyabb osztályban szereplő Gergelyiugornyaiaknak így sincs okuk a szégyenkezésre, hiszen meggyőző játékuk biztatással töltheti el a csapatot a bajnokság kezdete előtt.

Gergelyiugronyai SE – Austria Juice – Vásárosnamény SE 1 – 6 ( 0-3)

Gólszerzők:

0 – 1   4. perc Holló Csaba (öngól)

0 – 2   28. perc Bartha Ferenc

0 – 3   35. perc Bartha Ferenc

0 – 4   58. perc Bartha Ferenc

1 – 4   63. perc Jámbék Patrik

1 – 5   67. perc Lőrincz Tamás

1 – 6   70. perc Balog Krisztián

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!