A Bereg kapujában, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felében, a Tisza partján fekvő település. Fehérgyarmat 11 km,Beregsurány 9,5 km, Gulács, Tarpa 5–5 km, Kisar 1 km távolságra található.

A község neve 1333-ban a pápai tizedjegyzékben tűnik fel, mint parókiával rendelkező hely, Dyodor és Thihedor alakokban. Névadója és a falu alapítója az a Theodor lehet, aki a XIII. század legvégén élt és a Gulácsi család tagja volt. A görög-latin Theodorosz-Theodorus személynévből keletkezett helységnév.

A XIV. században már virágzó község, melynek birtokosa a Gulácsi család. 1428-ban birtoka van itt a Petneházi és 1435-ben a Jármi családnak is. 1467-ben egy peres iratban tűnik fel a Báthori, Naményi, Pócsai, Vadas, Kércsi, Hetei családok neve. 1520-ban Gulácsi Zsigmond eladott az itteni belsőségei közül Gulácsi Szerémi Istvánnak hat telket. 1551-ben Királyi adományként birtokot kapott itt Oroszi Demeter. 1566-ban tatárok törtek a térségbe, mely során Tivadart elpusztították.

1599-ben csere útján szerez birtokot itt albesi Zólyorni Miklós, erdélyi fejedelmi tanácsos, aki nagy áldozatokat hozott a református egyházért. 1640-ben ő adományozta a templomnak és paplaknak való helyet, a telekkel és hozzá tartozó földekkel együtt. Özvegye, Daróczi Zsófia ajándékozta meg az egyházat egy aranyozott ezüst pohárral; ez a pohár az úrasztali készletek legkorábbi darabja.

Bár a Tisza évről évre nagy károkat okozott a településnek, de a jó természeti adottságok, a bő termésű gyümölcsös szegek vonzották ide a birtokosokat. Így a település viszonylag kicsiny határának 1600 és 1676 között 22 birtokosa volt. 1880-ban a Kölcsei, Szarka, Vincze, Boldi, Gacsályi, Kovács, Matolcsi  családoknak volt itt jelentősebb birtoka.

A faluból többen is részt vettek az 1848/49-es szabadságharcban. Az 1896-ban létrehozott honvédegyletnek Tivadarból még három tagja volt. Pozsgai Ágoston tizedes, Szarka Gábor hadnagy, Szarka Károly közvitéz. 40 fő vett részt az első világháborúban.

Határa kiválóan alkalmas a gyümölcstermesztésre. Már a XVIII. sz. végén jól jövedelmező almáskertek vették körül. A Tisza kanyarulatai által keletkezett szegekben nagy mennyiségben termelték a Penyigei vagy ahogy itt mondják, a „Nemtudom”szilvát; híres volt aszalt szilvájáról. Igen keresett volt mindig és az ma is a szilvapálinka, amelyet a nagy cukortartalmú Nemtudom szilvából főztek.

A Tisza szabályozása után végig a Tisza mentén a régi ártereket diófákkal telepítették be, ahol kiváló minőségű papírhéjú diót termelnek. 1880-ig folyamatosan működött Tarpa és Tivadar között vízimalom. 1930-tól Tivadar és Vidéke Hitelszövetkezet néven takarékszövetkezett működött.

Lakóinak száma 1880-ban 256, 1913-ban 337, 1938-ban 364 fő volt. Ekkor 240 őstermelő, 44 iparos, 23 kereskedő, 19 közszolgálati alkalmazott, 26 napszámos, 8 nyugdíjas, 1 házi cseléd élt a községben.

ÉPÍTÉSZETI, KULTURÁLIS EMLÉKEK

A község 1950-ben Gulácsról vált le, 1965-ig önálló volt, 1973-ig ismét Gulácshoz, majd 1973-1990-ig Tarpa községhez tartozott, 1991-től önálló közigazgatású lett.
1641-ben már volt iskolája és tanítója. 1910-től pedig állami iskolája. 1942-től, a Tisza-híd megépítésétől kezdve a szomszédos Kisarral működtetett közösen iskolát.
Reformált egyházközség, Gulácsnak volt a filiája. Zólyomi Miklós telkén épült fel valószínűleg fából az első ismert templom; 1665-ben készült a templom katedrája és 1671-ben az első ismert fatorony. A második fatornyot 1757-ben Papp Mózes ácsmester készítette. 1794-ben a Tisza a falu egy részét elmosta a templommal és a parókiával együtt, így a falu új templom építésére kényszerült. Az új templomhoz a helyet nemzetes Erdeöbényey László úr ajándékozta az egyháznak. Az új kőtemplomot 1797-ben Átányi István prédikátorsága idején szentelték fel. Anyakönyve 1754-ben kezdődik.
A Tisza állandóan veszélyeztette a falut. Ez a helyzet csak a Tisza szabályozásával, a töltések megépítésével szűnt meg. Az első fahíd a Fehérgyarmat-Beregsurány közút 8.5-8.8 km szakaszán épült Kisar és Tivadar között 1939-ben. Az 1940 telén a levonuló jégzajlás teljesen szétrombolta, elvitte; 1942-ben építették fel az új hidat, melyet 1944 őszén felrobbantottak. A mai vasbeton híd 1969-ben épült.

Tivadar község neve Id. Varga Antal balmazújvárosi iskola-igazgató múzeum alapító és történetbúvár barátom levele szerint a XIV. században: „Dyodor”, másszor: „Thiedor” volt. Szerinte már Nagy Lajos király korában saját papja volt a pápai tizedjegyzékek tanúsága szerint. Félek azonban, hogy  ő összezavarja Tivadart Tivadar-falva ugocsa megyei községgel. Emleget egy Ábrám nevű urat, kinek volt egy Tivadar nevű fia az 1300-as években s ez lehetett az, kitől ez a bereg megyei Tivadar község a nevét vette, mint alapítójától. (De mért ne vehette volna ugyanattól a nevét az ugocsa megyei Tivadar-falva is, hiszen a régi birtokos uraknak nemcsak egy megyében volt több falujok?…)

Zsigmond király idejében a Tivadar-család, (melynek utódait Szamoskéren, mint volt híveimet ma is ismerem) már csak részbirtokos volt Tivadaron a leányági Gulácsy família mellett, mely 1435 ben a Hetey és Jármy hadakkal köt Tivadar egyes részeire zálogegyességet. Megjegyzem, hogy Ábrám nevű család ma is él Tivadaron, de másutt is, ha jól emlékszem: Beregsurányban.

A reformáció elfogadása óta már sokkal többet tudunk mindenről. Egyházi feljegyzéseink, jegyzőkönyvek és anyakönyvek vannak …  A vallás mindig döntő befolyást gyakorolt nemcsak családok, de községek, városok és nemzetek életére is. Ezt ma már mindenki tudja, hiszen szemünk előtt folynak a világnézeti harcok, nemcsak papíron, de a véres harcmezőkön is, több világrészben és a különböző kultúrájú országokban.

A XVII. század első felében már református volt itt a lakosság, de az egyház a nagyobb, gulácsinak volt filiája. Úrasztali eszközei 1638-ból valók. Templom-, torony- és parókhiális telket 1640-ben kapott álbesi Zólyomi Miklós tivadari földbirtokostól, aki erdélyi, fejedelmi-tanácsos volt. Özvegye és más uraságok is támogatták később az egyházat!

Anyaegyházzá 1659-ben lett Tivadar. Ekkor készült az első papi díjlevél. Tanítót még akkor nem tartott az egyház (persze a község sem!), hanem magok a lelkipásztorok tanítottak a református iskolában egészen 1777-ig, tehát több mint száz esztendeig! (Csupán két lévita volt közben, tehát azok is papfélék) …

Egyesek ma már szeretnék feleslegessé tenni és kinullázni az egyházakat mindenből, holott íme csak a magyar nemzeti művelődés-történet úgyszólván mindent az egyházaknak köszönhet. Így volt majdnem mindenütt. Az egyházakon keresztül tettek jót a magyarság vezető urai, előkelői a magyar néppel s hazájukkal. Például a mostani templom helyét is Erdőbényei László úr adományozta 1794-ben s a templom 1797-ben szenteltetett fel. A régi papházat és templomot elnyomta a Tisza s a lelkész 1809-ig árendás házban lakott a mostani templom szomszédságában.

Az első tanítói fizetés levél 1797-ben készült. Tehát a kicsiny református egyháznak, mihelyt tehette, gondja volt a fokozottabb népnevelés kiépítésére, amint azt a reformáció egyházai mindenütt tették.

Az érdekes fa-toronyról külön kell megemlékeznem, mert több más beregi és szabolcsi toronnyal együtt a baptisták erről is azt mondják, hogy valaha övék volt, holott világos feljegyzéseink vannak, melyek szerint Bakos János papságában „Készült ez az torony 1757-ben Papp Moses által”… és ez már második tornya volt a tivadari református egyháznak. Lelkészi tisztségétől megfosztott és baptista predikátorrá felcsapott Kirner A. Bertalan pár éves kalendáriumi feltevése tehát nem áll meg.

Ezt a fatornyot görgőkön a Tisza miatt később ökrökkel, nagy ügyességgel az új templom mellé húzatták, amire még most is emlékeznek idősebbek elbeszélése nyomán. Ezen fatorony helyett szeretnénk ez évben, Isten segítségével közadakozásból és Szatmár-Bereg, Szabolcs, Hajdú megyékben élő testvéreink segítségével bádogtetős kőtornyot (harmadik) építeni, éppen a Hármashatár szerkesztőjének, Kerekes Imre mérnöknek tervei szerint.

1777-ben régi kis harangját újra öntötte az egyház és nagyobbá tétette. Ezt 1833-ban újra öntette és nagyobbította, de ekkor már más nagyobb harangja is volt, melyet a világháború idején elvittek ágyúnak a haza védelmére s helyette újat, cca 100 kg-ost öntettünk 1937-ben buzdításomra, közadakozásból, Isten dicsőségére.

Temető Tivadaron, mint másutt is, a templom körül volt, de azt a Tisza elhordván, egy Vécsei nevezetű földes úrtól kapott az egyház temetőhelyet, 1746. körül. Vécsei ez évben örökölt felesége után Zólyomi jószágot. A Zólyomiak, mint fentebb említettem patrónusai voltak a tivadari egyháznak, melynek 1665. óta máig 41 lelkipásztora volt. Új temetőhöz a világháború után jutott az egyház az Országos Földbirtokrendező Bíróság útján amikor az egyház falualatti földjéből házhelyeket is sajátított ki az O. F. B. és helyette a gulácsi határban juttattak szántóföldet. Ennyit a község múltjáról, ami egyben az egyház múltja is. Egy kis kultúrtörténeti ízelítő…

A lakosság

Lakossága magyar. Egy része kis nemes származású. Majdnem száz százaléka református.  A lélekszám nem éri el a 400-t, ami egészen érdekes, mert szapora nép és kevés a halálozás. Száz évvel ezelőtt többen születtek és többen haltak meg, mint most, de a lakosság arányos növekedését nagyrészt a kivándorlás és az elszármazás, elházasodás akadályozta. Alig van ház és család, ahonnan egy-két lányt más faluba ne vittek volna feleségnek, vagy ahonnan fiú oda ne volna csendőrnek, jegyzőnek, papnak, iparosnak stb. A község határa nagyon kicsi, alig 700 hold. Terjeszkedési lehetősége nincsen. Uradalmak, illetve nagyobb és gazdagabb falvak környékezik. Akik a háború előtt jól kerestek Amerikában és szerencsés órában jöttek haza, gyarapodtak, de voltak, akiken önhibájukon kívül, nem látszik előrehaladás.

Vagyoni megoszlás szerint a lakosság kis és törpe birtokos. Néhány napszámos család van. Ötven holdnál nagyobb birtok egy sincs. Majdnem minden családnak van saját háza. Legtöbben a Tisza vizét isszák, betegség vagy halálozás normális Paizs-mirigy elváltozást (népiesen: golyvát), többet látok!

Sok az eladósodott, védett gazda … 1925-ben alakult meg a „Legeltetési társulat.” Addig nem volt a községnek legelője. Ugaron legeltettek és az Országos Földrendező Bíróság a Tisza túlsó (bal) partján adott volna a kisari határban a községnek legelőt gróf Károlyi László birtokából, de ezt balgán visszaeresztették és a saját határukban vásároltak 43 kat. hold földet legelő számára. Sajnos banki pénzen és a rossz gazdasági viszonyok folytán ebbe bele buktak. Érzi ezt az egész község és most próbáljuk ügyüket jobbra-balra képviselni, beajánlani, de állami segítség nélkül és a közigazgatási felügyelő hatóságok támogatása nélkül semmire nem haladhatunk. Nemzeti érdek pedig itt a trianoni határszélen, hogy megmentsenek egy elárvult népet, egy bájos fekvésű jó magyar falut!

A legtöbb lovas gazda különben állandóan fuvarral pótolja, amit a mostoha időjárás miatt nem tud kiuzsorázott földjéből kihozni. Kavicsot szállít a Tiszától, követ a tarpai bányából, majd fát az erdőről, aztán terményt a határszéli kereskedőknek, akik úgy látszik jobban tudják értékesíteni ott a határszélen, mint bent az ország belsejében, majd hétről-hétre szénát-szalmát visznek át Beregszászba, keresztül a vámon és így keresnek valamit… Az igával rendelkező egyháztagok nagy fáradsággal, de szívesen szállították le kérésemre tornyunkhoz a 240 m3 követ ingyen a tarpai kőbányából.

Az ősfoglalkozás.

Ősfoglalkozása különben a földművelés, de vannak iparosok is… Mint említém kevés a föld és a fiuknak mesterség, szóval a földmívelésen kívül más megélhetési lehetőség, után kell nézniök. Most ugyan még nincs úgy elproletáriálózódva a község, mint másfelé, de azt a kivándorlásnak, elszármazásnak, kirajzásnak lehet köszönni.

Az első nemzedék még emlékszik arra, hogy Gulácson túl, egészen Jándig jártak legeltetni, végig legelőn és kaszálón a tivadariak, de ma már a legelők s erdők helyén szántóföldek vannak és nincs szabad világ. Minden birtokos és minden község vigyáz a maga földjére, határára.

Ötven-hatvan évvel ezelőtt még hét vízi malom volt a tivadariak kezén. Mikor Petőfi itt járt a szatmári oldalon (Nagyarban ma is mutogatják a Petőfi fáját) ezeknek a malmoknak a szavát hallotta, mikor így irt: „Nagy távolban a malom zúgása, csak olyan volt, mint szúnyog dongása”. Igen Petőfinek a tivadari malmok dongtak és mikor a nagyari oldalon megállott a „föld legjámborabb folyója”-nál, a vele szemben levő oldalon „Pór menyecske jött korsó kezében”… Az a pór menyecske, csak tivadari lehetett, mert végig a Tisza jobb partján, sehol sincs oly közel a parthoz tapadva egyetlen község sem, csak Tivadar… Örülök, hogy ezt én mondhattam meg talán először a nyilvánosságnak.

Említésre méltó a kender termelés, szövés-fonás, melyet régi idők óta, mind mai napig folytat a lakosság. Ma már nem járnak a maguk fonta-szőtte vászon fehérneműben, hanem elkótyavetyélik vásári árusoknak rongyokért, melyek felényit sem érnek és tizedrésznyi ideig sem tartanak. Egész télen dolgoznak rajta a „fejércselédek” s a fonás meg a vászonmunka igen alkalmas arra, hogy közben a falu dolgát, világ sorsát végig tárgyalják. Most például Hitlert az ausztriai Anschlusz végrehajtása alkalmából megtették Ludolf-nak (néhai Rudolf trónörökösnek, aki úgy látszik éppúgy nem fog meghalni soha a magyarok képzeletében, mint Petőfi). Szóval most jön Ludolf, mint Hitler felszabadítani Magyarországot!…

Szegény álmodozó magyar népem, csoda váró, csoda-szarvast kergető magyar nép!…

E kis községben most már csak egy malom van, de az is gőzmalom és a közeli nagyobb községekből (Kisar, Nagyar, Gulács) ide járnak őrölni, daráltatni, haszonra való fát deszkává, gerendává fűrészeltetni.

A tivadar-kisari rév (közös birtok) nagy forgalmat bonyolít le Szatmár és Bereg közt, különösen az elvágott Beregszász felé, mint fentebb már említettem, ha helyzetünk jobbra fordulhatna, bizony nagy vas-híd kellene ide és autóbusz járat minden irányban!

Visszatérve a szövéshez: itt is, mint Szatmárban és Beregben mindenütt szövik a szépséges mintájú vászon kendőket és terítőket, melyeket aztán Kelemen Gyula beregi esperes nagy ügyességgel és hozzá értéssel világhírűvé tett!…

Építkezés

Több tisza- és szamosmenti községben, de különösen Olcsvaapátiban láthatni, a sok árvíz miatt, érdekes magasra való építkezést, ami azt jelenti, hogy a házhelyet feltöltötték és a fundamentomot lehetőleg oly magasra építették, hogy az árvíz a lakóházba az istállóba ne tudjon behatolni. (A panyolai ásatásnál kikerült cölöpépítményeknek is ez a magyarázata: a Tisza, Túr és Szamos árvizei!) Ilyenre Tivadar mostani helyén nem volt szükség, mert bár közvetlen a Tisza partján épült, de emelkedett helyen. Míg kanyargós volt a Tisza, körülfolyta. Egy kis magaslaton, ha nem is pontosan azon, ahol most, mindig meg tudott húzódni a falu. Partjait a szabályozott uj Tisza folyton hordja, ahogy a nép mondja és mérnökileg is megállapítható, „régi ágyába vágyik vissza”. Amit letör a tivadari partból átviszi a kisari oldalra s ezzel az amúgy is módosabb kisari birtokosokat gazdagítja, mert az úgy nevezett „palaj” is hasznot hajt fűzesével homokjával!…

Beregben régen sok erdő volt s régebbi fa-oszlop faragásnak, esztergályozásnak sok szép maradványa található lakóházaknál és templomok karzattartó oszlopainál. Ilyen volt a múlt évben lebontott vásárosnaményi templom is. Ilyen van még ma is a tivadari templomban, de ilyen van több tivadari és sok tarpai ház tornácán is. Lassan kivész, pedig sajátos és szép.

E vidéken a templomi szószékek koronája, rózsája és a karzatok eleje szép, díszes fafaragásokkal van tele. A tivadari is. Hozzáértők tanulmányozhatnák, hogy eredeti magyar minták-e vagy utánzatok. Jó volna ezeket gyűjteményben feldolgozni.

Ruházat

Sajnos magyar népviseletről beszélni erre felé sem lehet már! A lakodalmi szokásokban is lenézik már a régit, a „parasztos”, a magyarost!… Csodálatos nép a magyar, az intelligencia éppúgy, mint a köznép. A megboldogult Rákosi Jenő író is szomorúan állapította ezt meg 1924-ben, egyik hozzám intézett levelében. Míg az angol, az alkotmányos életben is, ragaszkodik ősi elnevezéseihez, mi onnan is eltávolítottuk a nádor, a tárnokmester stb., stb. elnevezést. Még szép, hogy eskütételkor és parádékor a kormányférfiak és politikusok felveszik a csodálatos, szép díszmagyart, de népünk már sem ünnepen, sem örömében, sem gyászában nem tud magyar ruhába öltözni… Most István király halálának 900 éves fordulója alkalmából megindult felülről is annak a mozgalomnak a támogatása, melyet Dr. Ferenczy Ferenc miniszteri osztálytanácsos barátom indított a magyaros divat, magyaros öltözködés érdekében. Bizony minden támogatást megérdemel!… Így ahogy eddig volt, csak a halálba lehet menni, írta egyik nem régi levelében nekem!…

Egyéb szokások

A halotti tor szokása megvan. Olyan, mint másfelé … Ezer éves félig keresztyén, félig pogányos maradvány. Szegény emberek is megvendégelik a résztvevőket ilyenkor. Régi s új egyházi halottas éneket énekelnek. Sokat és sokáig … Temetéseken az egész falu ott van és részt vesz az egyházi szertartásban. Közügy valósággal a temetés. A lakodalom már nem. Ide a meghívottak összehordják a tyúkot, lisztet s tojást s míg az ital meg nem árt „szépen mulatnak”, ahogy ők hívják, de a sátán a legritkább esetben kíméli meg az ilyen alkalmakat a verekedéstől és sértődésektől.

A beregi nép egyházias érzelmű, ha talán nem olyan templomos is, mint például a szatmári. Érdekes volna kikutatni mi az oka a tiszaháti és a szamosháti nép közt lévő eme lelki differenciának!? Talán azért, mert szegényebb, ruhátlanabb s ezért visszahúzódóbb a nyilvánosságtól?…

A nép beszéde a szép tiszai nyelvjárást mutatja. Pár érdekes szava, kifejezése van, de nincs annyi eredeti, illetve érdekes, mint pl. szülőfaluméban, a szamosszegiben vagy a szomszédos tarpaiban. A rövid „e” és hosszú „é” magánhangzó között itt is gyakran használják a közép „ie”-t „é” helyett. Sajnos leírni nem tudjuk, mert idegen népeknél, akiktől a latin betűket átvettük a régi magyar rovásírás helyett, ezt a hangzót nem tudták lekótázni, leírni, éppen úgy, mint a többi rövid és hosszú magánhangzóinkat sem. Nagy kár!…

[slideshow_deploy id=’99982′]

 

Mire volna szükség?

Az egyház, a pap, a templom áldott munkáját mindenki ismeri. Az élet minden vonatkozásaiban kiegyensúlyoz, gyógyít, felvilágosít, vezet, tanít. A lelkipásztornak tulajdonképpen a templomon kívüli tevékenysége: társadalmi, nemzeti, gazdasági s más vonatkozásokban is igen fontos. A nép művelése, felvilágosítása érdekében a legtöbbet tesz. Ügyes-bajos emberek, egyesületek dolgát intézi. Erről külön köteteket lehetne írni.

Ide is, mint minden faluba fogyasztási és értékesítő szövetkezet kellene. Hitelszövetkezet a múlt évig volt, de a rossz vezetés miatt vagy a gazdasági viszonyok miatt felszámolt!…

Postahivatal és telefon kellene a községbe a rádió és repülőgép korában. Gulács, Vásárosnamény irányában néhány kilométernyire a bekötő kövesút hiányzik. Állítólag kiépítése tervbe vétetett? … A Tisza itt van, villanytelep, öntöző csatorna, hajójárat és hajóállomás felől álmodozom, hogy szegény híveimen még jobban segíthetnék! …

Képzett, okleveles szülésznő nincs a községben. Egy hozzáértő öreg nénike van a szülő asszonyok mellett, aki mihelyt (gyakorlat folytán) észre veszi a bajt, orvosért küld Tarpára. Csecsemő halandóság normális.

Beton készítésre, fürdésre, napozásra alkalmas, nagyszerű porondja van itt a Tiszának. Most egy élelmes izraelita használja ki és gyárt: cserepet, kút-gyűrűt … Tivadart pompás nyaraló hellyé lehetne kiépíteni! …

A kultúrház szüksége is fennáll. Ez idő szerint minden előadást és összejövetelt, az egyház által régebben feladott és államivá lett iskolában tartunk, az ismeretterjesztő előadásoktól kezdve, a legelő birtokossági közgyűlésig. Az ifjúsági egyesületek is vagy itt, vagy a lelkész házánál tartják összejöveteleiket, a lelkész pár vezetése alatt.

Közkút nincs, gyalog-járdáról nem is szólva…

Szerencséje a lakosságnak, hogy szilva, alma s dió terem a tiszai gyümölcsöseiben, de nincs megszervezve a gondozás és az értékesítés, így teljesen ki van szolgáltatva a nép idegen kupeceknek, úgy, hogy 50 százalékos, sőt 100 százalékos veszteséggel kótyavetyéli el gyümölcs termését ősszel, mikor az állami adóért és minden egyéb köztartozásért szorítják! … Az állami bortároló pincék mintájára kellene e téren is segítségül sietnie az államnak itt is!

Ami a Pest környéki falvaknak Budapest, a Debrecen környékieknek Debrecen, a Szatmár környékieknek Szatmár: az volt, sőt ma is az e beregi résznek: Beregszász! … Erről már fentebb beszéltem …  Szóval piac kellene nekünk, mert Fehérgyarmat, Mátészalka, Vásárosnamény kicsiny ahhoz, hogy mindent felvegyen… Világosabban: nem is piac, hanem ország kell nekünk, mert a tivadari határ szűk, Csonka-Magyarország szűk… A jog, igazság és a nép Árpád fejedelem, István király országa után áhítozik és Trianon kapuit döngeti.

Többen szeretnének elhelyezkedni a hadseregnél, de annak leszorított keretei miatt ez idő szerint nem sikerül… Íme a katonai egyenjogúság kérdése ide is kihat és ha azt elérjük, sok család nehéz problémája oldódik meg egyszerre!… Tivadaron is… Az ország sorsa: mindnyájunk sorsa. Összetartozunk!…

Nagy elismeréssel és dicsérettel említem meg, hogy a sok bajjal küzdő, szegény tivadari népünk állami és egyházi kötelezettségeinek a nehéz gazdasági viszonyok közt is, hűségesen és hősiesen eleget tett a múlt évben is… De mennyivel jobban tehetné, ha segítséget kapna, vagy ha álmai-álma: Magyarország helyre állítása hamarosan megtörténnék!…

Kósa Béla

refomátus lelkész

1893-1960.

Dabolczi János: Árvíz a Felső-Tiszán 1947-48-ban. (Kézirat, 4 oldal) Mátészalka, 1950. augusztus 24.

Lászlóffy Woldemár: A Tisza. Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a Tisza vízrendszerében. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.

Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény adattára.

Szabad Nép – az 1948. évfolyam lapszámai