Közzétette - Kategória - Advent Vásárosnaményban, Beregi Krónikák, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Bereg büszkesége: Elkészült Vásárosnamény adventi koszorúja


Elkészült Vásárosnamény adventi koszorúja (3)

Vásárosnamény – András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes időszak advent ünnepe. Az első adventi koszorút 1860-ban egy hamburgi lelkész készítette. Egy óriási fenyőkoszorút függesztett a plafonra és 24 gyertyát tett rá, utalva ezzel az ünnep valamennyi napjára. Advent ünnepének időszakára egyre többen készítenek/vesznek adventi koszorút otthonukba, így Vásárosnamény Város Önkormányzata is.

Míg régen vallási jelkép volt, úgy ma már egyszerűen a karácsonyra való felkészülés kelléke, hangulatos dísztárgy, melynek alapelemei egy fenyőkoszorú és négy darab gyertya. A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján is, amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én Keresztelő Szent János, vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint Szent Iván napján: virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből. E nagy múltú szokások mellé a múlt század második felében került az adventi koszorú hagyománya. Az adventi koszorút az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején, majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is.

[slideshow_deploy id=’92152′]

Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni. Ez a szokás idővel annyiban módosult, hogy a gyertyák száma négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent. A rajta lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg a hagyománytisztelőknél. Az adventi koszorú mai is az ünnep nélkülözhetetlen szimbóluma, melynek rengeteg változata létezik. A hagyomány szerint három lila és egy rózsaszín gyertyát helyeznek el a koszorún. A lila szín a bűnbánatot és a megtérést, a rózsaszín pedig a bűnbocsánatot és a közelgő ünnepet jelképezi. Az advent során ugyanis ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint tavasszal húsvét előtt. A koszorú négy gyertyája közül – a meggyújtás sorrendjében – az első, a második és a negyedik lila, míg a harmadik rózsaszín. A négy vasárnapból a harmadik kis szünetet jelent az önsanyargatás közepette, ekkor a küszöbön álló ünnep fölött érzett öröm kerül előtérbe. Ezt fejezi ki a rózsaszín gyertya. Manapság többféle adventi koszorú készül. A gyertyákat vasárnaponként gyújtjuk meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amely a várakozónak Karácsony közeledtét jelzi.

[slideshow_deploy id=’92150′]

Az advent és a karácsony köré épülő ünnep immár hagyományos rendezvénysorozatot vonz a Beregbe és annak ,,fővárosába”, Vásárosnaményba is.  Az ,,Advent Vásárosnaményban,, programsorozat immár harmadik alkalommal kápráztatja el a Bereg és a város lakóit, tartalmas és színes programkavalkádjával. Az ünnepre és a hétvégén kezdődő programsorozat előfutáraként, a mai napon szorgos kezek munkája által elkészült a Vásárosnamény Város Polgármesteri Hivatala előtti téren. A koszorú ezúttal is az Önkormányzat dolgozóinak illetve a Flamingó virágüzlet munkatársainak hathatós közreműködésével alakulhatott ki. A koszorú alapanyagául szolgáló fenyő ismét lakossági felajánlásból került kialakításra, melyet László Árpád vitkai lakos adományozott az Önkormányzat részére. A koszorú küllemének kialakításában pedig oroszlánrészt vállalt Nagy Katalin, Nagy Gábor, Nagy Attila és Heteiné Balázsi  Margit. Az órákon át, kemény munkával elkészült remekmű, méltán lehet a Bereg és a helyi lakosok büszkesége, hiszen ezúttal is csodálatos alkotás díszíti a Városháza előtti teret. Az adventi koszorú nem sokáig marad parlagon, hiszen vásárnap délután öt órától meggyúl az első adventi gyertya.

Adventi ünnepségsorozat Vásárosnaményban!

Adventi ünnepségsorozat Vásárosnamény

Vásárosnamény – Hagyományosan az idén is megrendezésre kerül az Advent Vásárosnaményban elnevezésű programsorozat.

A programok során gyertyagyújtás veszi kezdetét minden vasárnap 17 órakor a Városháza előtt. A rendezvény pedig az alábbiak szerint alakul:

November 28. Vasárnap

18:00 Kórustalálkozó – Nagykapos, Beregszász, Nagykároly, Mátészalka és Vásárosnamény kórusának koncertje

Lónyay Középiskola aulája

December 3. Csütörtök

9:30 Mikulás napi műsor az óvodás gyerekeknek

11:30 Mikulás napi műsor az iskolás gyerekeknek

Művelődési Központ színházterem

December 6. Vasárnap

18:00 Kegye János pánsíp művész karácsonyi koncertje

Gergelyiugornyai Templom utcai református templom

December 9. Szerda

14:30 ,,Édes délután a Lónyaysokkal,,

Lónyay Étekház

December 13. Vasárnap

18:00 Vásáry André koncert

Művelődési Központ színházterme

December 14. Hétfő

Egész napos adventi kézműves foglalkozás a gyerekkel

Művelődési Központ kiállítóterme

December 18. Péntek

17:00 Karácsonyi versklub

Művelődési Központ kisterem

December 20. Vasárnap

18:00 Molnár trió koncertje

Művelődési Központ színházterem

Január 3. Vasárnap

17:00 Ungvári Művészeti Iskola Balallajka Zenekara és Cantus Kamarakórus Újévi koncertje

Művelődési Központ

Kisérő rendezvények:

Adventi buszjárat minden vasárnap

Vitka-Gergelyiugornya és a belső városrész között

– Ajándékkuckó a Városháza főterén

-Egész napos Mikulás nap a Szilva Fürdőben december 12.-én

December 7-től Vásárosnamény Települési Értéktár kiállítás a Művelődési Központban

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük