
Készítő: Picasa
A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy kibővítik az eddig az 1000 fő lélekszám alatti településeken üzemelő kiskocsmák támogatását a legfeljebb 2000 fős lélekszámmal bíró településekre is. Gyopáros Alpár a Facebookra feltöltött videójában a Tolna vármegyei Gerjen település egyik kiskocsmájából jelentkezett be, ahol közölte a program kibővítését.
A helyi kocsma tulajdonosa a kormánybiztosnak elmondta, régen annyian jártak a helyre, hogy „nem tudtál ledobni egy 5 forintost, annyi ember volt”. Elmondása szerint a legjobb időszakban akár 3-400 ember is megfordult a kocsmában, ahová nemcsak gerjeniek jártak, hanem más településekről is érkeztek. A kocsmatulajdonos elmondta, az ilyen helyek összejöveteli lehetőségnek számítottak; fociedzés után ők maguk is mindig beültek, a fiatalok pedig péntekenként és szombatonként látogatták meg a kocsmát, ha éppen nem volt más rendezvény.
Gyopáros Alpár a videóban elmondta, a kiskocsmák hárommillió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, amit működési költségre vagy akár energetikai beruházásra is fordíthatnak. A kormánybiztos hangsúlyozta, szükség van a kiskocsmákra mint falusi találkozási pontokra.