Ballagás és évzáró Vásárosnamény-Vitkán a Tündèkert Tagóvodában

Vásárosnamény-Vitka – Nyár közeledtével számos beregi intézményben évzáró és ballagás keretein belül búcsúznak a legidősebbek illetve kezdődik el a nyárivakáció. A Bereg szívében, Vásárosnaményban is így van ez minden évben. A város harmadik kerületében Vásárosnamény-Vitkán, a Tündérkert Tagóvodában is ballagással egybekötött évzáró ünnepséggel zárták az évet a gyerekek és az intézmény dolgozói egyáránt. Az ünnepélyes ceremónia kezdetén Gráfné Juhász Éva, tagóvoda vezetö köszöntötte a gyerekeket és a megjelent büszke szülők népes táborát. Megnyitó beszédében először felidézte a ballagó gyerekek ott töltött három évének legfontosabb momentumait, melyet az óvodától most búcsúzó Nagy Istvánné, Ibolya dajka köszöntése követett. Az intézmény vezetőjén túl a gyerekek is köszöntötték a búcsúzó dajkát akit először búcsúverssel, majd ajándékkal is meghálálták a sok évtizedes szolgálatát. A megnyitót követően az évzáró ünnepségre került sor, ahol a most ballagó Mókus, majd a Maci csoport is énekkel, tánccal és színi előadással egybekötött produkcióval okoztak felhőtlen nevetést, majd tapsvihart az óvoda festői szépségű kertjében. Az évzáró ünnepséget követően a ballagásra került sor, ahol a gyerekek búcsúdal és tarisznya kíséretében köszöntek el szeretett óvodájuktól.

Minden vélemény számít!