Vásárosnamény - Tyukod bajnoki labdarúgó mérkőzés (52)[srizonfbalbum id=147]

Vásárosnamény – A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 29. fordulójának mérkőzéseit játszották a hét végén, ahol az immár bajnokcsapatnak tekinthető beregi alakulat, Tyukod együttesét látta vendégül hazai pályán, a Vásárosnaményi Sporttelepen. A presztízsmérkőzésnek számító találkozó igazi izgalmakat tartogatott, hiszen a bajnokcsapat idegenben, éppen Tyukodon veszítette el veretlenségi sorozatát. Minden adott volt egy kellemes és közönségszórakoztató játékhoz, hiszen a pálya és közvetlen környezete ismét megtelt lelkes, hazai szurkolósereggel.

A székházban pedig lázas készülődés folyt, hiszen utolsó hazai mérkőzését játszotta  a hazai csapat, így méltó zárásként, no és persze  a bajnokcsapat megünnepléseként finomabbnál finomabb ételek rotyogtak az üstben. A mérkőzés egészét magas hazai fölény jellemezte, mely az első félidei tizenegy hazai rúgott gólban is tükröződni látszott. A Tivadar András által felkészített hazai csapat minden posztján remekelő naményiak egy percig sem adtak kétséget arról, hogy miért is lehettek ők a 2015/2016-os idény bajnokai. A mérkőzésén a beregi alakulat gólkirály jelöltje Deskó Dávid ismét remek formát mutatva, hét góllal járult hozzá a hazai kiütéses győzelemhez, tovább növelve előnyét a góllövő listán.

A mérkőzés krónikája:

Vásárosnamény–Tyukod 15–1 (11–1)

Vásárosnamény, 300 néző, v.: Király A.

Vásárosnamény - Tyukod bajnokai labdarúgó mérkőzés (1)

Edzői nyilatkozatok:

Tivadar András: – Elsősorban szeretnék gratulálni az elnökségi tagoknak és a szponzoroknak, akik a háttérben nagyon nagy munkát végeztek. Továbbá gratulálok a csapatomnak is, amely egész évben kemény munkát végezve, megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet. Gratulálok az ifiknek is és köszönjük szurkolóink lelkes biztatását!

Nagy József: – Gratulálunk a bajnokcsapatnak, további sok sikert nekik a megyei első osztályban is! Nem így terveztük a mai napot.

További mérkőzések:

Vásárosnamény - Tyukod bajnokai labdarúgó mérkőzés (3)

A bajnokság állása:

Vásárosnamény - Tyukod bajnokai labdarúgó mérkőzés (2)

Góllövőlista:

Vásárosnamény - Tyukod bajnokai labdarúgó mérkőzés (4)

Minden vélemény számít!