Közzétette - Kategória - Konteó, Titkok - Rejtélyek - Összeesküvés elméletek

Azonosítatlan objektum közelíti meg a Földet


picture07

Jövő hónapban viszonylag közel lesz a Földhöz egy rejtélyes objektum. Tulajdonságai annyira szokatlanok, hogy egyelőre még a NASA szakemberei sem tudják, mi is tart felénk. A 2016 WF9 nevű objektumot az amerikai űrügynökség aszteroida- és üstökösvadász projektje, a NEOWISE szúrta ki még 2016. november 27-én. Méretét tekintve körülbelül 1 kilométer széles. A várakozásoknak megfelelően február 25-én halad el bolygónktól nagyjából 51 millió kilométer távolságra (becsapódástól tehát korántsem kell tartanunk).

Se nem aszteroida, se nem üstökös? A hír különlegességét az adja, hogy a NASA kutatóinak egyelőre fogalmuk sincs, mi is lehet a közeledő objektum. Nyilvánvalóan két lehetőség merül fel, aszteroidáról vagy üstökösről beszélhetünk. Általánosságban véve az aszteroidák köves, fémesebb égitestek, míg az üstökösök sokkal jegesebbek – írja az IFL Science tudományos hírportál. A 2016 WF9 ugyanakkor sötét, nem veri vissza a fényt. Ez alapján üstökös lehetne, ám nem húz magával az effajta objektumokra jellemző porból és gázból álló csóvát. Mindezek miatt a tudósok egyelőre nem tudják pontosan megmondani, mi lehet az égitest és honnan származhat.

201701051

Elképzelésünk szerint a 2016 WF9 valaha üstökös lehetett”
– mondta James „Gerbs” Bauer, a NASA egyik űrközpontjának, a Jet Propulsion Laboratorynak (JPL) a kutatója egy kiadott közleményben. „Az objektum jól mutatja, mennyire elmosódott a határ üstökös és aszteroida között; valószínűleg ez az objektum az idők során elveszítette azokat az illékony anyagokat, amelyek a felszínén vagy a felszín alatt voltak megtalálhatók” – tette hozzá a szakember. A NEOWISE egy másik objektumot is felfedezett, ennek eredete a 2016 WF9-cel ellentétben azonban tisztázott. A C/2016 U1 egy üstökös, és az északi féltekéről az égbolt délkeleti részén akár egyszerűbb távcsövekkel is megfigyelhető január első hetében a hajnali órákban.

origo.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük