Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság, Kékfény

Átlagosan 5 százalékkal emelik a rendvédelmi dolgozók bérét jövőre


rendvédelmi dolgozók

Átlagosan 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére 2016-ban a parlament döntése értelmében. A Ház 138 igen, 15 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett fogadta el a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény módosítását, amely meghatározza a 2016. január 1-jétől érvényes illetményfejlesztés szabályait.
A jogszabály-módosítás lehetővé teszi a teljesítményjuttatás kifizetését is már jövőre.
A béremelési folyamat több lépcsős: az első ütem idén július 1-jével valósult meg, amelynek során 30, 25, illetve 15 százalékkal emelkedtek az illetmények; 2019. január 1-jéig évente átlagosan 5-5 százalékos lesz az emelés mértéke.
A törvénymódosítás emellett rendezi a más szervhez vezényeltekre alkalmazandó összeférhetetlenségi szabályokat és a rendfokozat kérdéseit, az illetményre és szabadságra vonatkozó garanciális rendelkezéseket külföldre vezénylés esetén, valamint a fizetési fokozat megállapításával kapcsolatos szabályokat magasabb besorolású vezetői beosztásba helyezés esetén.
Új elem, hogy a törvényben 260 órában határozták meg a készenlét havi maximális időtartamát.
A Magyar Rendvédelmi Kar által lefolytatott etikai eljárás esetén alkalmazható szankciók köre a figyelmeztetés, illetve megrovás lehetőségével egészült ki.
Nem került bele a törvénybe az eredeti javaslat azon, sajtóvisszhangot kapott szövegrésze, amely lehetővé tette volna a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy munkatársait a tartalomszolgáltatók, médiavállalkozások munkavállalói között foglalkoztassa. Az ezt átíró módosítás úgy szólt, hogy az elektronikus hírközlési és postai szolgáltatók kötelesek a nemzetbiztonsági szolgálat munkatársát alkalmazni, amennyiben a szolgálatok főigazgatói azt kezdeményezik, de ez a passzus nem kapta meg a szükséges szavazatszámot a keddi voksolás során.
– MTI –


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük