Aranyvasárnap: immáron négy gyertya ég Vásárosnamény adventi koszorúján

Aranyvasárnap -immáron négy gyertya ég Vásárosnamény adventi koszorúján (6)

Vásárosnamény – Advent negyedik vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete, melyet immár ötödik alkalommal ünnepelnek több hetes programsorozat keretein belül a Bereg szívében, Vásárosnaményban. Az ,,Advent Vásárosnaményban,, programsorozat utolsó állomása ismét népes számú ünnepelni vágyót vonzott a város központjába. Advent időszaka a várakozás jegyében telik. Várjuk a fény megszületését, a világosság növekedését. Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az adventi készületek egyik legfontosabb eleme az adventi vasárnap estéken tartott gyertyagyújtás, amely immár meghatározó eseménnyé vált a Bereg szívében, Vásárosnaményban is. A hagyományoktól kicsit eltérően idén a szenteste okán, 11:30-kor lobbant fel az utolsó gyertyaláng illően a város adventi koszorúján, melyet Filep Sándor, a város polgármesterével közösen, a Baptista Gyülekezet képviseletében, Szólláth Imre Rudolf gyújtott meg.

Aranyvasárnap -immáron négy gyertya ég Vásárosnamény adventi koszorúján (1)Az ünnepélyes gyertyagyújtást megelőzően először a Nagyvarsányi Baptista Énekkara által előadott szebbnél-szebb adventi dallamok nyújtottak feledhetetlen zenei élményt a megjelentek számára.
elvalaszto 4
Aranyvasárnap -immáron négy gyertya ég Vásárosnamény adventi koszorúján (2)

A fenséges énekszót követően a város első embere, Filep Sándor köszöntötte a jelenlévőket, majd az ünnepről és az elmúlt három hét, ünnepi várakozásban telő időszakáról és városi programjairól beszélt.
elvalaszto 4
Aranyvasárnap -immáron négy gyertya ég Vásárosnamény adventi koszorúján (3)

A polgármesteri beszéd után a Baptista Gyülekezet képviseletében, Szolláth Imre lelkipásztor osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.
elvalaszto 4
Aranyvasárnap -immáron négy gyertya ég Vásárosnamény adventi koszorúján (4)

Gondolatai befejeztével a város polgármesterével közösen ,,gyújtották,, meg a Bereg téli ékességének, negyedik, utolsó gyertyáját.

elvalaszto 4Aranyvasárnap -immáron négy gyertya ég Vásárosnamény adventi koszorúján (5)

A gyertyagyújtást és az énekkar következő dalcsokra után Filep Sándor ünnepi jókívánságaival zárult az ünnepi várakozás, ezzel pedig az ,,Az Advent Vásárosnaményban programsorozat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!