Budapest északnyugati kerületében, Óbudán találhatjuk az ókori római város és katonai tábor, Aquincum maradványait. Területileg két részre osztható, az északi táborvárosra és a déli polgárvárosra. Aquincum területén két múzeum is várja az érdeklődőket, a Táborvárosi Múzeum és az Aquincumi Múzeum.

Aquincum római település és katonai tábor a mai Budapest (Óbuda) területén. A középkor történetírói Aquincum romjait, a mondai város Szikambria (Sicambre, Sicamber, Syccamber, Skambria, Skanboria) romjainak vélték. A rómaiak az időszámításunk kezdete körüli időkben foglalták el a Dunántúlt. Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet 89 körül alapítottak a Duna jobb partján egy kelta település közelében. Aquincum 106-tól a 4. század végéig Alsó-Pannónia központja volt. Virágkora a 2.-3. századra esett.

1778-ban egy óbudai szőlősgazda római padlófűtés (hypocaustum) maradványaira talált munka közben. A leletet Schönvisner István azonosította Aquincum városával. A II. világháború utáni helyreállítási munkák és a folyamatos korszerűsítések miatti óriási földmunkák során sorra kerülnek elő a föld alól az ókori emlékek, ezért a 2000 éves Aquincum nemcsak a jelenlegi romterület, hanem a teljes budai oldal és a pesti Belváros területe is.

A középkor folyamán a romba dőlt épületek anyagát részben felhasználták, és az idővel betemetődött maradványok feledésbe merültek.

A régészeti ásatások 1880-ban, Rómer Flóris irányításával indultak meg; napjainkig a polgárvárosnak körülbelül negyedrészét sikerült feltárni.

A 380-420 méteres területet fal vette körül, amit 90 méterenként bástyák erősítettek. A négy égtáj felé emeletes városkapuk nyíltak.A védőműrendszerhez kettős sáncárkok tartoztak. A várost az északi és déli kapuk között már korábban kiépített vízvezeték szelte ketté. A városias település utcái egymást merőlegesen metszették. A lakóházak túlnyomó többsége földszintes lehetett, ám nagyobbik részük összkomfortos volt, vízvezetékkel, csatornával és padlófűtéssel. A helyiségek falát üreges téglákkal bélelték ki, így a meleg levegő az alagsorból az emeletre is felszállt. A vízfogyasztást a belépő vezeték csapjára szerelt mérővel állapították meg.

A korszak lakáskultúrájának magas színvonalára utalnak az egykor üvegezett ablakok. Aquincumban is gyártottak síküveget, amit az ablak vaskeretéhez habarccsal rögzítettek. A mesterséges világítást általában olajmécsessel oldották meg, de a módosabb lakásokban körmécses és kandeláber is előfordult.

A lakószobákat falfestmény, olykor mozaikpadló is díszítette. Az eddig feltárt középületek közül elsősorban a közfürdők és a Mithrasz-szentélyek érdemelnek figyelmet.

A romkert kapuján belépve egy római kori út vezet a múzeum irányába. Az úttest helyenként még megmaradt eredeti kőburkolata a kocsikerekek nyomait őrzi. Jobb kéz felől a kapitóliumi szentély állt a II. században. Mellé a III. században a császárkultusz templomát emelték. Balról a városi közigazgatás épületegyüttese helyezkedett el: a curia (ahol a városi vezető testület ülésezett), illetve a basilica (törvényszék).