Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Közélet

Alacsony bérek, orvoshiány, katasztrofális állapotok – összeomlóban az egészségügy?


haziorvos222

Az sem segíti a tisztánlátást, hogy a 190 óra alatt megkereshető bér helyett a túlórákkal 250-300 óra alatt megkereshető fizetést veszik alapul.

Az orvoshiányról hasonlóan hallgatnak a hivatalos források, hatezerrel több orvosról beszélnek 2010-hez viszonyítva, Komáromi szerint erre az a magyarázat, hogy egy-egy orvost többször is számolnak. „Kis túlzással én 4 orvos vagyok egy személyben. Mert viszem a saját praxisomat, van egy foglalkozás egészségügyi mellékállásom, egyéni vállalkozásom, és van egy iskolaorvosi és egy rendelőintézeti állásom. Egymagam 4 vagyok, így elképzelhető, hogy a nagymértékű kivándorlás, és a nagymértékű magánszférába való átigazolás ellenére a tárca és a statisztikai hivatal ennyivel több orvosról számol be, ez önáltatás – foglalta össze véleményét a háziorvos.

„Ez egy elég fájó kérdés, ilyen fájó kérdéseket nem szeretnek a kormányok addig, amíg nem kényszerülnek rá – véli Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő. Hogy mi kényszerítheti rá a kormányokat, milyen kilátásai vannak a magyar egészségügynek, kiderül a Heti Naplóból.

Egészségpolitikus, háziorvos és egészségügyi szakértő segített elemezni a hivatalos adatokat és a valódi állapotokat. Komáromi Zoltán háziorvos szerint azért van eltérés a kormány által kommunikált átlagbérek és a valósak között, mert „amikor a bérkérdés előkerül, akkor a minisztérium, az államtitkárság, az ügyeletekkel és túlórákkal felduzzasztott bruttó bérekről beszél, holott mindenki, aki megkapja a fizetését és azt el akarja költeni, nettó bérben számol”.


/atv.hu/