Adventi csoda éjjel a Beregben (3)

Vásárosnaményban – Ahogy az idő egyre hidegebbre és morcosabbra fordul a Beregben, az emberbe beköltözik lassacskán a melegség és meghittség érzése, és a napok múltával egyre inkább várjuk már az advent időszakát, mely talán az év egyik legszebb ünnepét készíti elő. Egy adventi koszorú mindig ékessége egy otthonnak vagy épp egy városnak. Nappal a Városháza előtti téren áthaladók már péntek óta csodálhatják a város adventi koszorúját, de talán semmi sem szebb annál, mikor az éj leple alatt a párás időben reménysugárként világít egy-egy adventi gyertya. Hiszen ,,ha az ünnep elérkezik az életünkben, akkor ünnepeljünk egészen… Tisztálkodjunk belülről és kívülről. Felejtsünk el mindent, ami a hétköznapok szertartása és feladata. Az ünnepeket nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. nézzzük csak a régieket, milyen áhitatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies… mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhitat és föltétlenség. az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készüljünk fel rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejtsünk el mindent, figyeljünk az ünnepre – írja Márai Sándor. Mennyire igaza van, hiszen karácsony előtt négy héttel egy angyal érkezik a Földre. Égkék ruhában jár-kel az emberek között, de azok annyira el vannak foglalva az ünnepek előtti készülődéssel, hogy észre sem veszik. A vásárlási láz – szebbet, nagyobbat, drágábbat, a pénztárgépek kattogása, a reklámok harsogó zaja elnyomja az angyal szavait, a szupermarketek tarka tömege elrejti törékeny alakját. Minden csillog-villog, zenél, követel: vegyél még, még, még… Színes-fényes papírba rejtik az ajándékaikat, lelkük sivárságát. Pedig csupán egy gyertya fénye s egy kis csend elég lenne ahhoz, hogy az angyal a vendégük lehessen. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját e hideg beregi napokban. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt. Az első gyertya azt jelzi, valami elkezdődött. De jelzi a kezdést is, hogy most ismét elindulunk a Fény felé…

Advent idején

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.
Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint kályha mellett
nagyanyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba-
„Idd meg! Nem fogsz fázni majd!”
Átmelegedett testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a „jó”
a testem és lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya -így advent idejében-
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
„Itt az Angyalka! Megjelent!”

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést gyermekeimnek
minden karácsonykor átadom.
Már sokadszor töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli a gyermekeit.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom – onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.

 

Minden vélemény számít!