Diákolimpiai országos döntőt rendeztek Vásárosnaményban (27)

Vásárosnamény – A hétvégén az országban sportszerető ember figyelme a Beregre és annak szívére, Vásárosnaményra szegeződött, persze átvitt értelemben, hiszen nívós rendezvénynek adott otthont a vásárosnaményi sportcsarnok. Itt rendezték meg ugyanis a serdülő A-kategóriás diákolimpiai országos döntőjét. Az utánpótlás nagy seregszemléjére volt ez, ahol több mint kétszáz 12-14 éves versenyző mérte fel tudását. A küzdelmek során nyolc leány és nyolc fiú kategóriában négy tatamin versengtek a fiatalok. A rendező Szelek-Kelet SE fiataljai közül négyen indultak, képviselve a Bereget. Insticei Réka (57 kg, Márokpapi) Vaska Fanni (40 kg, Nagyvarsány), Rácz Róbert (50 kg, Kisvarsány) és Balogh Bence (30 kg, Máriapócs). Az egész napos verseny során számtalan nagy csatát és izgalmas mérkőzéseket élhetett át mind a nézőközönség, mind pedig a tatamin versenyzők. Nem csoda, hiszen több mint 20 millió ember gyakorolja a judot világszerte nap mint nap. A Judo több mint egy sport, ez egy oktatási eszköz, amely segíti  az embereket az együtt élésben és az egymás iránti tiszteletben. A judo oktatását a különböző eséstechnikák betanításával kezdik szinte mindenhol a világon. Ha félünk attól, hogy elesünk, akkor ne is várjuk, hogy jók leszünk a küzdősportokban. A judo még a harcművészetek között is az egyik legjobb orvosság ennek leküzdésére, mert nem csak arra tanít meg, hogy hogyan dobjunk, hanem arra is, hogy hogyan essünk biztonságosan.

A judo megalapítója dr. Kano Dzsigoro (Jigoro Kano) volt, aki 1860-ban Mikagéban született. Ebben az időszakban Japán jelentős társadalmi változásokon ment keresztül. A feudalista közigazgatás eltörlésével az emberek figyelme – megmárosodva a civilizációtól – az Egyesült Államok felé fordult. Így a régi hagyományokkal együtt a harci művészetek különböző fajtái is feledésbe merültek. Sportágában ma már olimpiai, világ- és kontinensbajnokságokat rendeznek. A judót a világ úgyszolván minden táján magasan képzett japán mesterek oktatják, terjesztik, népszerűsítik, úgy, ahogyan azt annak idején – teljes hivatásudattal – maga Kano Dzsigoro is csinálta. Halála után örökét fia, Kano Riszei vette át, ő lett az apja által megalapított Kodokan igazgatója is. A judo Magyarországon 1906-ban honosodott meg gróf Szemere Miklós meghívására, aki Kano Dzsigoro egyik tanítványa volt, ekkor Kicsiszaburo Szaszaki (Sasaki Kichisaburo) mester érkezett hazánkba, hogy Magyarországon is megismertesse és népszerűsítse a judót. Négy hónaposra tervezett kurzusán hatvan fővel kezdte az oktatást a BEAC lágymányosi sporttelepén. Gyors ütemben növekedett a versenyzők létszáma, országszerte sorra alakultak a szakosztályok. 1955-re már 300-nál is több igazolt judós sportolt hazánkban. 1956 októbere és az azt követő időszak a magyar judót is megviselte. Sok edzőnk, versenyzőnk külföldre kényszerült, néhányan idehaza haltak meg. 1957-ben újjá kellett szervezni a honi szövetséget. Az ezt követő időszak azzal telt, hogy a magyar judo ismét önmagára találjon és az EJU szabályai szerint zajló nemzetközi versenyeken is sikereket tudjon elérni. Az 1956 tavaszán létrehozott első válogatott sorra veszítette el a nemzetközi versenyeket, ennek fő oka az európaiakkal szembeni technikai lemaradás volt. 1959-ben megtört a jég: a magyar válogatott első győzelmét ünnepelhette a görlitzi Dinamo, majd nem sokkal később a drezdaiak ellen. 1961-ben már nagy arányú győzelmet arattak a mieink a lengyelekkel szemben, és ugyanebben az évben a milánói ifjúsági Európa-bajnokságon Kovács János ezüstérmet szerzett. Azt ezt követő Eb-ken újabb dobogós és pontszerző helyeket szereztek versenyzőink, de csak 1976-ban, a kijevi kontinensviadalon avathattunk felnőtt magyar Európa-bajnokot, a 63 kilogrammos Tuncsik József személyében – írja a wikipedia. A reggel nyolc órakor kezdődő esemény fővédnökei Filep Sándor, a város polgármestere, Baracsi Endre az SZSZB megyei Diáksport Szövetség Elnöke és Dr. Tilki Attila országgyülési képviselő voltak

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!