Közzétette - Kategória - Bereg, Beregi Krónikák, Beregi Sport krónikák, Egyéb, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Hiába hengerelt a beregi együttes, továbbra sem áll a szerencse a naményiak mellé!


image00055

[srizonfbalbum id=322]

Vásárosnamény – Bereg egyetlen megye első osztályában szereplő együttese, Vásárosnamény gárdája hazai pályán fogadta a tabella élmezőnyében szereplő Tiszavasvári együttesét. A hazai gárda az elmúlt mérkőzéseihez hasonlóan, most is mezőnyfölényben és nagy elánnal kezdte a mérkőzést. Az első félidőben Tivadar András taktikai elképzelésének és a csapat remek védőmunkájának köszönhetően a vendég együttes számottevő helyzetet tudott kialakítani. A beregi alakulat, főként Lizák Bence parádés játékának köszönhetően sorra alakította ki az igéretes helyzeteit. A küzdelmes és helyenként szép egyéni megoldásokkal tarkított naményi játék azonban nem hozott eredményt az első játékrészben, így gólnélküli döntetlennel zárult az első félidő. A második játéksészben a hazaiak ott folytatták a mérkőzést, ahol azt negyedórával azelőtt abbahagyták. A masszív védekezés és a gyors támadójáték azonban itt sem hozott eredményt.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1111779598911098/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

Tivadar András cserékkel is próbálta eredményesebbé és még lendületesebbé tenni a csapat játékát, ahol többek között Bicskó Gábornak gyorsaságának köszönhetően a széleken számtalan támadást vezethetett a naményi alakulat. A mai napon azonban sem a kapufa, sem pedig egy-egy megítélhető büntető vagy épp az olykor durva belépőket bemutatő vendégcsapat játékosainak kiállítása sem a hazaiakat segítette. A labdarúgás, mint oly sokszor már, most is büntetett! A vendégek az egész mérkőzés során három jelentős szituációt tudtak kialkítani, melyből kettőt a naményi hálóőr sikeresen abszolvált. A másdik félidő derekán egy beadás követően, bár a kapus védeni tudott, a kipattanó lövést azonban sikerült ,,bekotornia,, a vendég csapatnak. Összefoglalva a mérkőzésen történteket: hiába a remek játék, hiába a számos ziccer és a masszív védekezés, az ellenfél ismét talált egy gólt, mellyel el is vitte a fontos három pontot.

Gratulálunk Tivadar Andrásnak és csapatának, a pályán nyújtott teljesítményéhez!

Vásárosnamény–Tiszavasvári 0–1 (0–0)

Ezdői nyilatkozatok:

Tivadar András: – Az öt eddig lejátszott meccs során annyi helyzetet kidolgoztunk, amennyi másnak egy bajnokság megnyeréséhez is elég lett volna, de egyszerűen nincs szerencsénk. Gratulálok az ificsapat első pontjaihoz.

Kiss Gábor: – Küzdelmes mérkőzésen minden megtettünk a győzelemért, amiért gratulálok a srácoknak.

[poll id=”7″]

A mérkőzés krónikája:

vasarosnameny-se-tiszavasvari-se-kelet-takarek-csoport-megyei-labdarogo-merkozes-1

[slideshow_deploy id=’111347′]

 

További mérkőzések:

vasarosnameny-se-tiszavasvari-se-kelet-takarek-csoport-megyei-labdarogo-merkozes-4

Tabella:

vasarosnameny-se-tiszavasvari-se-kelet-takarek-csoport-megyei-labdarogo-merkozes-3

Góllövőlista:

vasarosnameny-se-tiszavasvari-se-kelet-takarek-csoport-megyei-labdarogo-merkozes-2


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük