Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

A járvány komoly változásokat hozhat a hazai utakon, minden autós érintett


Fotó: miapanasz.reblog.hu

Eljött az ideje annak, hogy felülvizsgálják a kényelmi díjak eltörlését a parkolási- és autópályadíjaknál. A parkolóautomaták leszerelése sem lehetetlen, már vannak tervek ezek kiváltására is. Végük lehet az etikátlanul szolgáltató e-matrica-viszonteladóknak és fordulat jöhet a tömegközlekedési jegyek, illetve bérletek fizetésénél is. A készpénzmentes, „virológiailag biztonságos” fizetési módok, köztük a mobilfizetési szolgáltatások mostanában felértékelődnek. Többek között ezekről a kérdésekről beszélt Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM Zrt.) vezérigazgatója a Napi.hu-nak adott interjújában.

beszélgetés során Veres Mihály a kényelmi díjakról kifejtette, hogy az egy jogszabályban rögzített feltétel volt, amely lehetővé tette, hogy a mobilfizetési rendszer egyáltalán el tudjon indulni és a szolgáltatások felfuthassanak. Jelen pillanatban ez adja a parkolási rendszerben vagy az autópályadíj-fizetésnél a szolgáltatók hasznát és ebből térülnek meg a fejlesztések. Korábban – amikor még közel nem volt olyan népszerű a mobilos fizetés, mint most – ez valóban egy kényelmi szolgáltatás volt. Mára azonban a helyzet megváltozott, a mobilfizetés nem egy kényelmi, hanem egy alapszolgáltatás, vagyis át lehet gondolni ennek a helyét és szerepét.

Az NM Zrt. véleménye az, hogy a kényelmi díjak megszüntetését már át lehet gondolni.

Az ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne menjünk vissza a múltba, a szolgáltatókat ne űzzük el a piacról és érdekeltek legyenek a fejlesztésekben is. Emlékszem, hogy amikor széles körben terjedni kezdett a mobilfizetés, akkor valóban forró téma volt a kényelmi díj kérdése – tette hozzá a szakember. Mára azonban a felhasználók ezt elengedték, azt tapasztaljuk, hogy nem az ár, hanem a szolgáltatások alapján választanak piaci szereplőt.

Arra kérdésre, hogy vajon kényelmi díj nélkül olcsóbb lehetne-e a szolgáltatás, vagy több jutna akár a tömegközlekedés, vagy akár az úthálózat fejlesztésére, Veres Mihály azt válaszolta, hogy sokan egyenlőségjelet tesznek a szolgáltatói díjak, például a BKK-tól, a mobiljegyek eladása után kapott 5 százalékos jutalék és a banki tranzakciós illeték között. Az 5 százalékos díjért a szolgáltató azonban az NM Zrt.-től kap egy működő platformot, amely szinte nulla költséggel üzemeltethető, ez pedig óriási különbség.

Azokról a szolgáltatókról, akik úgy szereznek e-matrica-vásárló ügyfeleket, hogy a hivatalosság látszatát keltik, miközben a szolgáltatásuk drága és megbízhatatlan,az NM Zrt. vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy ha egy szolgáltató etikátlanul működik, az alapvetően fogyasztóvédelmi kérdés, de ettől függetlenül meg fogják vizsgálni az etikátlanul versenyelőnyhöz jutó viszonteladókat és ha kell, változtatnak a jelenleg érvényben lévő keretrendszeren. Nekik sem érdekük, hogy az emberek csalódjanak a mobilfizetési szolgáltatásokban. Amikor pár éve elbukott a BKK elektronikus jegyrendszere, ők annak ellenére éreztek visszaesést a szolgáltatásokban, hogy semmi közük nem volt ahhoz a rendszerhez.A bizalom a mobilfizetésnél alapvető fontosságú.

A parkolásról szólva a Napi.hu interjújában elhangzott, hogy a technológia teljes mértékben készen áll arra, hogy az automatákat leszereljék, azonban ezt nem lehet megtenni azokkal az emberekkel, akik készpénzzel szeretnének fizetni. Még akkor sem, ha már kisebbségben vannak azokkal szemben, akik valamilyen készpénzkímélő megoldást használnak. Nem lehetetlen ugyanakkor, hogy értékesítési pontokat hozzanak létre. Ez lehet egy kávézó, vagy újságárus is a jövőben, ahol az autósok akár készpénzzel válthatnák meg a parkolójegyet, az eladók pedig rögzítik majd a rendszámot a rendszerben.

Fokozatosan fognak eltűnni a drágának számító parkolóórák az utcáról.Szerencsére az elmúlt években enyhítettek az automaták telepítésének kötelező távolsági előírásain és vélhetően ez a trend majd a jövőben tovább folytatódik. Veres Mihály úgy gondja, már most fokozatosan el lehetne indulni az automatamentes, készpénzmentes fizetések világa felé. Szerinte a mobilfizetés a fenntarthatóságot növelő fizetési mód (nincs készpénzhasználat, papír alapú jegy vagy bérlet, csökken a potenciális virológiai kitettség, mivel az érmék, a bankjegyek használata során felmerülő emberi kontaktálás (vírus-átadás csökkenthető) minimalizálódik.A BKK mobiljegyekről pedig a szakember elmondta, hogy amikor elindultak vele a fővárosban, volt egy nagyon erős felfutás, a terveiket 160-180 százalékkal múlták felül.Az utasok 40 százaléka teljesen nyitott az új megoldásokra, 30 százalékukat még meg kell győzni, de alapvetően pozitívan állnak a dologhoz és van 30 százalék, akik teljesen elutasítóak. Ők egyébként nem csak a jegyrendszerben nem bíznak meg, de más mobilfizetési megoldást sem használnak. Éppen ezért a jövő az lehet, hogy a BKK járművein részben egy kártyás validátorral, részben pedig mobiljeggyel lehet fizetni. Lehet például egy kijelölt ajtó, ahol majd a kártyások szállhatnak föl, a többi helyen pedig a mobilosok.

/www.origo.hu/