Közzétette - Kategória - Egyéb

Pécsi Pálos Rend Szent Imre Kolostor


A pécsi pálos templom a modern magyar építészet egyik legszebb alkotása. A templom látványa a Mecsek déli oldalán a Hunyadi utca hegyre emelkedő utolsó kanyarjától meghatározó. Tömegével és hozzá lazán kapcsolódó tornyával a környék, meghatározó szervezőerejévé vált. A sokat idézett, fényképezett templom a pálos szerzetesek számára épült a Mecsekoldal városrészben.

Története:

Pécsi Pálos Rend Szent Imre Kolostor 1.jpg1928-ban pályázatot írtak ki Pécs belvárosának szabályozására. Az I. díjas pályamű alkotói Dőre Endre, Weichinger Károly és Kőszeghy Gyula voltak. Pályázatukban kitértek a Széchenyi tér kialakítására, az egyetemi centrum elhelyezésére, a Balokány sporttelepeire, a Mecsek villaövezetére, a magaslati kilátó útvonal terveire, melynek várossal kapcsolódó főútvonalánál, a Hunyadi útnál templomot képzeltek el. A városrendezési tervpályázat után Weichinger Károlyt bízták meg a tervezéssel és Marsay (Márovits) Andort, az akkori idők legjobb építési vállalkozóját a kivitelezéssel. A Magyarországra 1934-ben érkező lengyel Zembrzuski Mihály atya és növendékei 1936-ban tették le az épület alapkövét. A jó ütemben folyó építkezés eredményeként 1937-ben Zichy Gyula kalocsai érsek, egykori pécsi püspök szentelte fel a templomot Szent Imre tiszteletére. Eredetileg négy harang függött itt, de a II. világháború során két harangot elvittek. A nagy harangot 1938-ban Szent István halálának kilencszázadik évfordulójára, egyszersmind a templom felszentelésének tiszteletére öntötték.

Pécsi Pálos Rend Szent Imre Kolostor 2.jpgA templom hossza 40, szélessége 15 méter. A főhajó szélessége 8 méter. A templombelső terét a két oldalon elhelyezett árkádíves pillérsor három hajóra osztja. Az oldalfalak szépen fúgázott téglafalazatát harmonikusan egészíti ki a merőleges felületek vakolatának fehérsége. A hely adottságainak megfelelően a szentély északra néz, a bejárat délen van. Az épület leginkább hangsúlyos nézete a főhomlokzat. Széles lépcső vezet fel a templom főhomlokzatánál tágasabb előtérre, ahonnan az oldal irányok felé a templom oldalsó megközelítése is lehetővé válik. Keletre csupán egy, a párkány magasságát alig meghaladó méretű toronykezdemény van. Az egész templomra jellemző – a helyi dolomitos – terméskő burkolat szabálytalan hálómintázattal. A homlokzat síkját középen két, tengelyesen azonos szélességű nyílássor bontja meg. A bejáratként is szolgáló földszinti, keretezett árkádívek nagyobb magasságúak, mint a felettük elhelyezkedő négy félköríves ablak, amelyek a kórus és templomtér megvilágítását szolgálják. A tetősíkok találkozási pontjában, a homlokzat tengelyében található a kereszt. Nyugat felé három árkádíves nyílással egy irodai teremsort is magába foglaló csatlakozó épület köti össze a templom testét a toronnyal, amely huszonhat méterre magasodik a templom fölé.

Pécsi Pálos Rend Szent Imre Kolostor 3.jpgA szépen fúgázott terméskőfalazatot mindkét oldalszárnyon négy-négy félköríves felülvilágító ablak bontja meg. A főhajó végén a szentély tere a főhajó szélességére szűkül le, magassága azonban meghaladja a főhajóét. A szentély megvilágításáról a déli irányba néző, felmagasított szentélytér ablakai gondoskodnak. A templombelső ugyan háromhajós, de a mellékhajók csak a hívek közlekedésére szolgálnak. A szentély főfalán, a fehérmárvány főoltár fölött és egy rusztikus barna fakereszt alatt van Ohmann Béla 1938-ban készült nagyméretű domborműve, mely Szűz Máriának és a templom védőszentjének, Szent Imrének állít emléket.

Pécsi Pálos Rend Szent Imre Kolostor 3.jpgA belső tér egységének meghatározó része az ugyancsak Ohmann Béla készítette henger alakú szószék, melynek bronz burkolata Boldog Özséb látomását örökíti meg. A bal oldali mellékhajó szentély melletti végződésében az egykori Lyceum templomból származó – ismeretlen festő által készített – Remete Szent Pált ábrázoló barokk festmény van. Más helyekről származnak a templom, belső terében elhelyezkedő szobrok. A kígyóra lépő imádkozó Mária, valamint a gyermek Jézust tartó Szent Antal szobra. A templom oldalfalán Faragó Piroska, magyaregregyi művésznő keresztúti képei lettek elhelyezve. A jobb oldali mellékhajó végén lévő kis kápolna bejárata mellett áll Szent Júdás Tádé szobra. Ugyanebből a hajóból nyíló kis kápolnában kapott helyett a czestochowai Fekete Madonna kegyképének a másolata, melyet az 1934-ben visszatelepülő pálosok hoztak magukkal Lengyelországból.

A templom előtti téren áll az 1948-ban felszentelt, Máriát mint a világ Királynőjét ábrázoló fehér kerámiaszobor, melyet a Zsolnay porcelángyár tervezője, Sinkó András készített.

Geocaching adatok

A Mecsek kapuja (GCMEKA)
Szélesség N 46° 5,191′
Hosszúság E 18° 13,507′
Magasság: 229 m
Megye/ország: Baranya
Geoláda típusa: Multi geoláda (1H+1V)

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=3461

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük