Orfű Baranya megyében, a mecseki hegyhát közepén, Pécstől megközelítőleg 14 kilométerre fekszik. A község – a 2010. január 1-i népszámlálás szerint – 889 lakossal rendelkezik. Területe 32,15 négyzetkilométer, népsűrűsége 27,65 fő/km2.
A település történelméből
A területen már a történelem előtti időkben laktak vadászó, gyűjtögető életmódot folytató emberek, ám az első telepesek az illírek voltak, a kora vaskor idején. Őket később a kelták, majd a rómaiak követték. Utánuk vándorló törzsek, hunok, szlávok, avarok, germánok és végül magyarok érkeztek. Orfű – akárcsak a három szomszédos község, Mecsekszakál, Bános és Kovácsszénája – nevét először a 14. században említik írott források. Akkoriban Orfű nevét Orfeu-nek, Orfev-nek, illetve Orfew-nek írták, Kovácsszénáját Koatzevaza-nak vagy Konachenaja-nak, Bánost pedig a „bálványos” jelentésű Balanus-sal vagy Balvanos-sal illették. A területen sokáig túlnyomó többségben németek éltek, majd a 19. század végére a magyarok kerültek többségbe. A fent említett településeket az 1970-es években hozzácsatolták Orfűhöz, a ’80-as években új utakat építettek, és nem utolsó sorban – szintén a ’60-70-es években – létrehozták a mára méltán híressé vált mesterséges tavakat.
Az orfűi tavak
A 4 km hosszú tóláncolat három tóból áll: az Orfűi-tó (11 ha), a Pécsi-tó (72 ha) és a Hermann Ottó-tó (30 ha). (Készült egy negyedik tó is, a 10 hektáros Kovácsszénájai-tó, amit azonban csak a horgászok használhatnak.) A tórendszert a Vízfő-forrás bőséges karsztvize táplálja. A három tó fontos szerepet játszik a helyiek megélhetése szempontjából, ugyanis Orfű bevétele jobbára a turizmusnak köszönhető. Az ideutazók előszeretettel mennek fürdeni, vízibiciklizni, vitorlázni, csónakázni, kajakozni és horgászni, vagy egyszerűen csak gyönyörködnek a táj szépségében. De azok számára, akik nem elégednének meg a természet szépségével, szintén akad látni való Orfűn.
Orfűi Vízfő tanösvény
A tanösvény a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található.
Orfű közvetlen közelében, a vízimalomtól (az egyetlen üzemszerűen működő vízimalom hazánkban) induló, kb. 1 km hosszú, önmagába visszatérő, jelzett túraútvonal bejárásával 4 állomáson ismerkedhet meg a látogató a környék természeti és kultúrtörténeti értékeivel, valamint a hagyományos tájhasználat emlékeivel. A kb. fél óra alatt bejárható tanösvény egész évben szabadon látogatható. A malomárok mellett haladva az útvonal elvezet a fokozottan védett Vízfő-barlanghoz, a vízimalmot meghajtó patakot tápláló bővizű karsztforrás felszínre lépésének helyéhez (forrásbarlang). E földtani és felszínalaktani természeti értékeket sajátosan egészíti ki a Vízfő-forrás közelébe épített vízmű 2002-ben műemlékké nyilvánított épülete (forrásház). A malomárkon átkelve és továbbhaladva a Barlangkutató-forrás közelében a környékre jellemző élőhelyekkel (gyepek és vizes élőhelyek) ismerkedhetünk meg, míg az utolsó állomás egy égeres láperdőt és élővilágát mutatja be.
Állomásai:
1. Malommúzeum
Az ember és a természet harmonikus együttélésének talán legjobb példái a vízimalmok. A felújított malom-árok segítségével újra működésbe hozták az ország egyetlen megmaradt patakmalmát, ami nem csak turistalátványosság, de folyamatosan működik is.
2. Vízfő-barlang és forrás
A T betű követésével, szinte végig a malom-árok mellett haladva érhető el a második állomás, amely a Vízfő-barlangot és forrást ismerteti meg az érdeklődőkkel. A forrás mellett kialakított pihenőhelyen szép környezetben pihenhetünk, étkezhetünk.
3. Füves élőhely – forrás (Barlangkutatók forrása)
Átkelve a malom-árkon és a patakon egy nyíltabb területen tanulmányozhatjuk a harmadik állomás témáit: a füves és vizes élőhely-típust.
4. Égerliget-égeres láperdő – Vízfő-patak
A réten átvezető úton haladva, majd a falu előtt visszakanyarodva a malom felé az utolsó, negyedik állomást érjük el, amely a védett égeres-láperdőt mutatja be.
forrás: www.zoldmuzeum.hu www.programturizmus.hu
Geocaching adatokMalom múzeum a Vízfő-forrásnál (GCMMVF) Geoláda típusa: Multi geoláda (1H+1V) |
Orfűi kilátó (GCORKI) Geoláda típusa: Hagyományos geoládahttp://geocaching.hu/caches.geo?id=1885 |
Orfű barlangok – Retro láda (GCORFB) Geoláda típusa: Hagyományos geoládahttp://geocaching.hu/caches.geo?id=94 |
Nagyobb térképért klikk a képre!